II.29.- Levelek s a végső lépés

Tom-tól nem vártam magyarázatot, sőt nem is akartam hallani a magyarázkodását. Szimplán csak meredtem rá és talán még magam se tudom mit vártam. Remegve engedtem utat könnyeimnek, majd indultam volna kifelé mikor megtörte a csendet.
-Ezt neked írta.- vissza fordultam és egy borítékot tartott felém. Oda sétáltam, elvettem a kezéből majd kiviharoztam a helyiségből.
Vissza mentem a szobámba és az első az volt hogy az ágyra vetettem magam. Törökülésbe fogtam magam előtt a levelet, de nem volt bátorságom kinyitni. Nem volt, mivel féltem hogy így még mélyebb sebet hagy bennem. Fájt, hogy nincs velem, rossz érzés volt minden perc és minden levegő vétel ebben az életben. Minden tönkre ment, és nélküle nem tudom hogyan tehetném össze a részeket hogy újra egyenes legyen az út. Ez túl mély gödör, nem tudok vele megbirkózni. Egy sóhaj keretében letöröltem az arcomon végig folyó fájdalmas cseppeket majd bátortalanul kinyitottam.  Két darab papír és egy kulcs ami benne volt. Meglepett a tárgy, nem tudtam hogy mihez való így elkellet hogy kezdjem, így hát olvastam.

Drága egyetlen unokám!

Kérlek ne haragudj, és ne sírj azért mert elmentem. Ne legyél bánatos hisz ez az élet rendje, és még számos ilyen dolog fog történni. Csak egyre figyelj, hogy bárki aki elmehet - és el is fog- próbálj meg vele annyi időt tölteni, hogy majd egyszer úgy engedhesd el hogy tudod boldog volt. 

Én boldog voltam, mert láttam ahogy Harry-vel újra egymásra találtok és boldogok vagytok. Nekem ez bőven elég volt hogy tudjam ezentúl jó életed lesz mellette. Mert egy olyan fiú aki bármit megtenne érted. 

A születésedtől fogva tudtam hogy az élet téged egy rendes ember mellé rendelt, egy olyan mellé aki tiszta szívéből szeret.  Kérlek, tanítsd meg ennek a fiúnak hogyan kell  szeretni, sokáig. A tisztelet, és az odaadás meg van benne. De hirtelen fel tudja adni a dolgokat, és ez lehet probléma a kapcsolatotokban. Kérlek mutasd meg neki, hogy nem kell elmenekülni-e mert együtt megtudjátok csinálni. 

Utazd be a világot, és csináld azt amit szeretnél. Vigyázz Tom-ra és a csodálatos Kells-re is. Nevess sokat, és légy boldog. A fiúk pedig őszintén figyelnek rád, és mindig csak a jót akarják. Hallgass rájuk, de még inkább a szívedre. 

Kérlek a második levelem csak akkor olvasd el ha biztosan tudod, hogy lelkileg készen állsz rá. 

Csókol, A Nagyi .

Kapkodtam a levegőt, úgy éreztem hogy megfulladok. Nem akartam ezt, nem kellett volna elolvasnom. A nagyi úgy hiszi, hogy én most boldog vagyok Harry mellett. Akit 4 napja nem is láttam. Egy olyan fiú aki talán többet nem is akar látni. Csalódást okoztam, hazugság volt minden, amiben a nagyi hitt. A második lapért bátortalanul nyúltam. Tudom hogy azt mondta csak akkor olvassam el ha lelkileg készen állok. De ennél jobban már úgy se roppanhatnék össze... nincs mit veszítenem. 

Sajnálom hogy nekem kell ezt elmondanom. 

Nem az vagyok akinek hiszel, nem azok vagyunk akiknek hiszel. Nem olyan jó ez mint ahogy meséltem... ez nem egy jó hely. Az élet a pokol, de csak akkor tudsz kimászni, ha megtalálod a fényt... és nem engeded hogy elnyomjanak. 

Sajnálom... tényleg. Nem akarom hogy ezért utálj - bár megérteném, és elfogadnám- de úgy érezem ennek már nincs így jövője. 

Az életed nem olyan volt, mint ahogy azt mi elmondtunk. Anne, drágám... én és a szüleid... nem vagyunk rokonok. Árvaházból fogadtunk örökbe... talán 4-5 hónapos voltál. Semmire se emlékezhetsz.

Kérlek, bocsásd meg nekem... sajnálom. 

A szüleid kedves emberek voltak, egy ideig. Aztán ahogy bekerültem én a képbe kezdtek megváltozni. Én, az árvaházban dolgoztam ahova téged anno az igazi anyukád behozott. Én voltam veled az 1 perctől kezdve, ezért volt az hogy a környékedre költöztem mikor örökbe fogadtak. A saját gyermekemnek tekintettelek, és nehéz volt tőled megválnom. 

Mikor nagyobb lettél mindig attól féltem hogy rá jössz a titokra. De erre soha sem került sor. 
A kulcs egy házé, igazából a te házad. A szüleid akik behoztak ezt hagyták rád örökségül. Egy a gond, ez a ház Ausztráliában van. 
A te döntésed mit kezdesz vele... elfelejtheted, de akár a sajátoddá is teheted. 
Rengeteg dolog van a régi csalódottól a házban... ha esetleg meg akarnád őket ismerni. 
Kérlek ne haragudj rám. 

 Öröké szívemben élsz majd. 

Kirázott a hideg, undorodtam, még magamtól is. Minél messzebb akartam kerülni a levéltől. Felpattantam és kitántorogtam a konyhába. Elvettem a hűtőben tárolt félig kibontott  vodkát, és egy nagyot kortyoltam. Ahogy végig égette a torkomat, talán egy másodpercre elfeledtette velem a belső fájdalmat. 

Törni,zúzni tudtam volna. De nem tettem, más valamitől akartam megszabadulni, nem a bútoraimtól.  Gyorsan, és hirtelen. 

Az ablakhoz sétáltam, amit szélesre tárva hirtelen csapott meg a hideg téli levegő. A hó most kivételesen nem hullott annyira mint eddig, így az emberek végre kitudtak menni az utcákra. Egy szék segítségével könnyen kiléptem az ablakpárkányra ahol teljes kilátásom volt a fő utcára. Leültem, és a vodkát tovább fogyasztottam, legalább egy-két boldog percem had legyen még.

A nyugodt perceimet csak az autók és néhány ember hangja ami zavarta, egy ideig. A telefonom csörgése megrémisztett, hisz eddig nem nagyon keresett senki. Nem mentem vissza, nem akartam most senkivel sem beszélni más volt amin az agyam éppen kattogott. 

- Ha az életem végig hazugság volt, miért akartak mindig mindent szépíteni? Mi értelme volt az egésznek....? És az igazi szüleim miért adtak be egy ilyen helyre ? Aztán rám hagytak egy házat? Mi értelme van ennek?- a fejem már sajgott a sok kérdéstől, vagy talán a vodka volt ami ennyire beindította. 

A telefonom folyamatosan újra elkezdett csörögni, de egyik fülemen be másikon ki. Egy száll hosszú pólóban ültem a párkányon, és a hideget egyre jobban éreztem. A hányingerem újra előjött, a szédelgéssel együtt véve. Nem érdekelt már az sem ha lefordulok innen, csupán az izgatott hogy legyen vége. Hogy elmehessek erről  a szörnyű helyről. 

Egy ideje már kint ültem a párkányon, és a hideg rázott a vodka pedig elfogyott hogy ne melegítsen.  A telefonom most már kicsit nagyon idegesített, de erőt még mindig nem vettem magamon ahhoz hogy felvegyem.

----------------------------------------

Hi guys!

Rész rész rész :) Kinek jó hír kinek nem már csak  2 rész van és Good Bye 2 évad :)♥

Kommenteket szívesen fogadok :)

T,xx

II.28.- Vége

Az este elé nézve igazából semmi kedvem nem volt hozzá, főleg nem Harryvel. Még magam se tudom hogy most végül is hogyan kéne egymáshoz viszonyulunk, mert ez így tönkre tett mindent. Lehet hogy a múltban volt de akkor is. Engem zavar, nagyon is.
-Babe.- nyitott be a szobába az említett fiú, majd maga mögött becsukta. Az ágyon ültem és fogalmam sincs miért de házakat néztem, két szobás kis lakásokat. Magamnak, és... talán Abi-nek. A laptopot kicsit lehajtva szenteltem most már minden figyelmemet Hazz-ra aki leült velem szemben török ülésben.
-Figyelj, most komolyan ezt akarod?- nézett őszintén a szemeimbe, én pedig próbáltam  minden érzelmet amit csak lehetett nem felszínre hozni .
-Mire gondolsz?- válaszoltam felszínesen.
-A koncert, a buli, az hogy nem szólsz hozzám.- a végére már egy kicsit megemelte a hangját, ami megrémisztett.
-Nem hiszem hogy bármit is kellene mondanom.- próbáltam menekülni, azzal hogy leindulok a földszintre, de Harry utánam nyúlt és még az ajtó előtt vissza rántott. Becsapta, majd lassan közeledni kezdett, míg végül elfogyott a hátrálási lehetőségem. Neki ütköztem az ajtónak.
-Harry... kérlek.- suttogtam, vissza fojtva minden vágyat arra hogy ajkainak esek.
-Adj egy esélyt.- lehelte ajkaimra. Ajkai súrolták az enyémet, de nem csókolt meg, várt. Türelmesen. Nem szólaltam meg, csak tűrtem a kínzását, mivel ha arra vár hogy én lépjek hát akkor öröké így fogunk állni. Fogai közre fogták alsó ajkam, majd lassan kóstolgatni kezdett. Nem volt sietős, csak becézgette a szám, amit én már csukott szemmel éreztem át. Akaratom ellenére vezettem föl kezeimet egészen a mellkasáig, ahol bele markoltam az ingébe, mikor erősebben meghúzta alsó ajkam. Egy halk nyögésem halt el a szájában, mikor belemarkolt a fenekembe. Őrületes vágyak tomboltak bennem, amiket nem akartam elengedni. Harry ugyan úgy tombolt mint én, csak ő eleresztett minden gátat, és úgy irányította a helyzetet ahogy akarta.
-Ugorj.- suttogott a számba, majd kezei lecsúsztak a térd hajlatomig, és hirtelen felkapott. Lábaimat, reflex szerűen zártam csípője köré, majd lassan hátrálni kezdett, közben pedig ajkaink forrtak egybe.
Minden harag elszállt, és minden kételkedésem füstbe ment. Mindent eltudtam dobni, érte... mert szeretem.
Leült az ágyra, én pedig az ölében helyezkedtem el. Reméltem hogy nem akar ennél tovább menni, bár éreztem hogy odalent mást a helyzet.
Hirtelen, de még is óvatosan fordított a helyzetünkön és teljesen maga alá gyűrt. Lábaim közt helyezkedett el, és keze bejárta a testem minden egyes szegletét. Érintése égette a testem, meleg keze pedig libabőrt okozott mindenhol. A hideg és a meleg cikázott a testem minden szegletében, és az agyam elvesztette egy perce az önkontrollt.
-Harry.- nyöszörögtem alatta, miközben ő a kulcs csontomon hagyott apró csókokat.
-Hmm?- a bőrömbe duruzsolt.
-Kérlek, ne.- toltam el magamtól, majd hosszasan a szemeibe nézve, vette végre a lapot és fájdalmas sóhajjal mászott le rólam.
-Akkor ennyi volt? Ezentúl nincs köztünk semmi?- arcát tenyerébe fúrta, miközben az ágy végén ült. Homlokát dörzsölte meg, és láttam ahogy izmai megfeszülnek.
-Kérlek, ne így mond.- mellé másztam, de elfordult.
-Minek vagy itt akkor? Minek a hitegetés és a kínzás?- köpte a szavakat felém, én pedig reagálni se tudtam.
-Minek vagyok itt?-kérdeztem vissza. Értelmetlen arc kifejezéssel fordult szembe velem, nekem pedig hirtelen össze állt minden kép.
-Miért vagyok itt még mindig?- kérdeztem újra meg már szinte fulladozva, de nem vártam választ. - Tőlem senki sem kérdezte meg hogy egyáltalán itt akarok-e lenni, hogy akarom én ezt.- felálltam.
-Még magam se tudom miért vagyok itt, de hogy könnyítsek a helyzeteden akkor kijelenthetem ennyi volt.- már szinte kiabálva rángattam ki egy táskát a szekrényből és mindent amit értem bele dobáltam.
-Hogy lehetsz ekkora szemét?- becsaptam a szekrény ajtót, majd a fürdőbe lépve onnan is mindent össze szedtem. Szótlanul ült az ágy szélén, és meg se moccant.
-Miért gondolod, hogy én ezt mind élvezem, miért kell nekem mindig mindent elviselnem?!- olyan volt mintha magamba ordítanák, most kijött minden fájdalom ami eddig felgyülemlett.
-Egy rohadt fél évet töltöttem úgy, hogy az emberek össze - vissza hazudoztak körülöttem... majd kiderül hogy van egy barátom, aki énekes és Londonban éltem. Jah, nem végső sorban a kikúrt felesége is voltam.- letéptem az ujjamról a gyűrűt, amit eddig soha sem vettem le, és Harry-hez vágtam.
-Tessék, vidd Kendall-nek... megérdemlitek egymást.- kiviharzottam a szobából, le a lépcsőn majd se szó se beszéd kimentem a házból. Sétálva indultam az utamra, amit hirtelen azt se tudtam merre akarok vinni. A hó teljes erejéből hullott az égből, és a szél mint az orkán fújta az arcomba a hideg levegőt. Egyetlen egy kabát ami védett a hidegtől, és reméltem hogy elkerülök minden fajta megfázást, amit csak lehet.
A hányinger egyre jobban kerülgetett, arcomon pedig meg-meg indultak a sós könnycseppek. A levegőt a számon vettem, mivel így elkerülhettem a közelgő fulladást. 10-15 perc után, vizes kócos hajjal, elázott torna cipővel és nadrágszárral estem be az előkelő hotel előterébe. Az ajtót nyitó srác ijedt tekintettel nézett végig rajtam, majd figyelmét a következő személyre emelve, már nem is törődött velem.
-Anne!- hallottam meg egy hangot ami a nevemen szólított. A hang irányába kaptam a fejem és megláttam a szőke -lassan már annak mondható- nagynénémet.
-Kells.- sóhajtottam, és a nyakába borultam.
-Mi a baj? Bántottak?- aggodalmaskodott, én pedig az istenért sem akartam elengedni.
-Nem.- szipogtam.
-Anne! Jesszus.- jött a férfias mély hang, személy szerint Tom.
-Minden oké?- simított végig a karomon.
-Tom, az Istenért... úgy néz ki mint aki jól van?- ugrott neki Kells, újdonsült férjének.
-Jó.- zárta le a témát Tom.
-Kaphatnék egy szobát, pár napra.- egy mély levegő kíséretében hadartam el.
-Neked bármit.- Kells már el is tűnt a pult mögött, majd vissza tért egy kulccsal.
-Menj fel, vegyél egy forró fürdőt, és öltözz át.- invitált a lány a lift felé.- Utána ha gondolod felmehetek és beszélünk.- halvány, biztató mosolyt küldött felém, mire én csak a szememet dörgölve bólogattam.

Sietősen estem be a szobába, majd a táskát a földre dobva kerestem meg a fürdőt. Megnyitottam a meleg vizes csapott, s míg kellemesen folyt a víz, megszabadultam ruháimtól. Mindent egy kupacra dobáltam, s mit sem érdekelve hajítottam közéjük most már kikapcsolt állapotban a telefonomat is. Eltűnve a habok között, semmivel se foglalkozva merengtem a lila színű csempére.
Lecsúsztam a víz alá, s csukott szemmel élveztem ahogy a meleg átjárja a jéghideg testem. Vissza térve egy nagy levegőt vettem és felhúzott térdeimet átkarolva kezdtem el helyre tenni a fejemben a dolgokat. Semmire sem mentem vele, csupán csak jobban aggasztottak a dolgok. Az életem egy romhalmaz, amit ha akarnék se tudnék már újra felépíteni. Magam mögött hagytam mindent, ismét elmenekültem a problémák elől. Újra kezdődik az ördögi kör, amit életem során már annyiszor megjártam.
Ott hagytam mindent abban a házban, bele értve a legjobb barátnőmet is. Akinek újdonsült szerelme Niall, amivel baj nem is lenne, de így még kevesebb az esély arra hogy Abi valaha is össze költözzön velem.
Nem ez életem terve, de mindig ez volt az álmunk és egyedül bele bolondulok a dolgokba. Tudom önzőségnek hangzik, de nem az.
Kiszálltam a kádból, leengedtem a vizet, s körém csavart törölközővel, csurom vizes hajjal tipegtem ki a szobába. Előkerestem valami elfogadható ruhát amit a nagy sietségben bedobáltam és magamra húztam őket.
Áttöröltem a hajam, majd hajszárítóval is rásegítettem. Sminket egyáltalán nem tettem fel, ugyan minek, és még is kinek?!
Átválogattam a ruháimat amit elhoztam és szépen betettem a szekrénybe, ezzel is eltöltve szánalmas időmet.
Átsétáltam az amerikai konyha stílusban berendezett helyiségen majd keresgélni kezdtem a hűtőben. Semmit sem találtam csak piát. Gondolkoztam hogy jó ötlet-e éhgyomorra levedelni 1-2 üveg vodkát, de a vállamon a kisördög csak azt szajkózta hogy nincs mit veszítenem. Hallgattam rá, így kézhez fogva két üveget sétáltam vissza a kanapéhoz majd kényelmesen elhelyezkedve kapcsolgattam a csatornák között. Találva egy romantikus vígjátékot kezdtem belemerülni a dologba, és a vodka minden egyes romantikus jelenetnél csak egyre jobban fogyott. Észre se vettem hogy egy üveget teljesen kivégeztem, majd bátran de már kótyagosan nyúltam a következő felé. Fogalmam sincs hogyan csináltam, és azt se hogy hogy éltem túl, de már csak azon kaptam magam hogy a sötét szobában dülöngélek, és a tv-ből szűrődő halk zenére próbálok táncikálni.


Reggel a beszűrődő fényre keltem. Fájdalmasan kászálódtam fel a kényelmet nyújtó paplanról, de valahogy a gyomrom olyan szinten akarta kiadni a benne tartózkodó valamit, hogy örültem hogy eljutok a wc-ig.  Mikor túl tettem magam minden undoron és fájdalmon, az arcomat kezdtem el felfrissíteni jéghideg vízzel. A pulton támaszkodtam meg, és olyan lassan néztem fel a tükörbe hogy a látványtól majd nem ismét hánynom kellett.
Unottan, még is kicsit megkönnyebbülve sétáltam le a hotel ebédlőjébe ahol már svéd asztalon tálalva volt a mai napi reggeli. Az emberek csoportosan üldögéltek egy-egy asztalnál, csak én voltam olyan szerencsétlen hogy egy magam fogyasztottam el a meleg kávét és a brióst amit kihalásztam a péksütemények közül.
-Jó reggelt.- köszöntött Kells, akire egyből felkaptam a fejem. -Leülhetek?- halvány mosolyt villantott én pedig bólintottam.
-Hogy vagy?- kérdezte bizonytalanul.
-Szarul.- válaszoltam őszintén.
-Sajnálom a történteket.- oldalra húzta a száját, evvel is jelezve felém hogy nagyjából átérzi amit én.
Furcsa arc kifejezéssel néztem rá, amiből ő leszűrhette hogy nem nagyon értem a szituációt.
-Harry ide telefonált.- halkan mondta, mintha csak szégyené vagy az ő hibája lenne.
-Tudtam.- sóhajtottam, majd utolsót kortyoltam a kávémba.
-Elmondott mindent.- mesélt tovább Kells.
-Gondolom én vagyok a szemét és az érzéketlen.- gúnyos nevetés hagyta el a számat.
-Nem.- vágta rá. -Épp ellenkezőleg.
-Nem érdekel Kells.- felálltam. - Nem tudok már mit kezdeni ezekkel... valahogy belefáradtam a folyamatos harcba... nincs nekem szükségem erre.- vissza fojtva a könnyeim hagytam ott Kells, majd felsiettem a szobámba.

Ugyan azok az unalmas nappalok, és éjszakák. Mikor csak azért megyek ki hogy egyek valamit ezt is csak minimum egyszer. Nem beszéltem és nem is akarok senkivel. Nincs szükségem pátyolgatásra és arra sem hogy sajnáljanak, vagy hogy Harry-t szóba hozzák. A tv-t bámulom egész nap, s még a telefonomhoz se nyúltam 3 napja. Egyszer Kells feljött hogy a fiúk itt vannak lent, és csak beszélni szeretnének velem... örültem volna nekik, de ahogy Kells kimondta hogy a göndör is velük tartott inkább passzoltam a dolgot.
Nem akarok nekik fájdalmat okozni, de most tényleg egyedül szeretnék lenni. Még szegény Abi-t is haza küldtem mikor kopogott az ajtómon.
A mini hűtőből a létező összes üveget kiürítettem már, és fogalmam sincs hogy hogyan fér belém ennyi... bár a gyomrom mindig talál egy utat hogy kiürítse magát.

Harry-t nem értem, igazából fogalmam sincs mi játszódik le a fejében. Azt mondja hogy csak megjátszom magam, majd bocsánatot akar kérni mert nem úgy gondolja. Majd láttok egy cikket ahol címlap fotóval írják hogy Hendall újra együtt?! Ugyan kérlek... hülyének nézni lehet, de ne ennyire feltűnően.
Helyre téve magamban minden kis darabot, szépen lassan kezdtem el kibújni a menedéket nyújtó kis szobából. Tom volt aki talán ha egyszer feljött hozzám és ezt furcsálltam, így kiszabadulásom után egyből az irodája felé vettem az irányt.
Hármat kopogtam, míg nem jött a válasz hogy bemehetek. Mikor beléptem Tom idegesen pattant fel a székéből, és mintha szellemet látna köpni nyelni nem tudott.
-Szia.- köszöntem.
-Anne, öhm hogy vagy?- zavarban volt, de nem tudom miért.
-Jól.- hazudtam.- Te?
-Sok a munka, de meg vagyok... készülünk az esküvőre... már csak pár hét... megvárjuk míg elmegy a nagy hó.- hadarta.
-Miért kerülsz?
-Tessék?- lepődött meg.
-Tom, jól hallottad.- léptem át a gátat, amit kikerült.
-Nem értem miről beszélsz.- idegesen ült vissza helyére.
-Kérlek.- nevettem fel kínosa.
-Figyelj... kérlek ne haragudj rám.- a szemöldököm a plafont súrolta és vártam a továbbiakat.
-A nagyi... figyelj tényleg nem akartam.- zavartan vakargatta a tarkóját.
-Tom, bökd már ki.- akadtam ki.
-Eltemetettem, már vagy 3 hete.- az állam a padlót súrolta.
-Hogy mi van?- az érzés mikor törni zúzni tudnál, de nincs lehetőséged mert képtelen vagy egyáltalán megmozdulni is.

------------------------

Hi readers!

Hát köszönöm szépen a közre működést - kérlek érezd az iróniát-.... úgy látom annyira nem akartok dalokat küldeni, mint én azt hittem. Sőt már annyira kommentelni sincs kedvetek - tekintsünk el a sablon szövegektől hogy "jó, kövi"..- nem tudom miért várjátok el tőlem hogy hétre pontosan álljak elő egy résszel- amit nagyon szívesen teszek, mert szeretek nektek írni- de ha én kérek annyit hogy legalább kis véleményt ha lehetne pötyögjetek már be ... akkor az le van szarva? Nem értelek titeket.... 

A részhez nem fűznék semmit , vagy is talán annyit hogy tükrözi a jelenlegi hangulatom.

ui.: így hogy nincs komment, nem tudom mikor hozom a kövit!!!

Pá, Txx