2013. november 30.

II.19.- Tudatosan akarjuk egymást, és ez jó érzés

Fura helyzet volt ahogy mindenki árgus szemekkel bámul , s nekem fogalmam sincs mi rosszat mondtam. Hisz csak az igazat tálaltam elő, és úgy gondoltam megértik. 
-Ez most nem mondod komolyan?-hitetlenkedett El.- Harry belement a nulláról való kezdésbe?- mintha valami olasz dráma egyik végzetes részénél kételkedne úgy beszélt.
-Igen, de ez most miért ilyen fura?- semmit sem érte pásztáztak a gondolatok a fejemben.
-Ann, ezt most te se gondolhatod komolya. Harry amióta elveszített azon volt hogy vissza kapjon ... élete értelme voltál. A végzete!- hangsúlyozta az utolsó szavakat.- Minden nap rád gondolt, egy komplett füzetet tele írt a rólad szóló dalokkal, versekkel ...- még mindig csak bámultam magam elé, miközben El aktívan regélt. -Bele halt mert eltűntél, és magát hibáztatta... és az anyád meg megfenyegette... - nem tudta befejezni kénytelen voltam közbe szólni.
-Tessék?- tértem észhez, és felment bennem a pumpa.
-Az anyád megtiltotta hogy valaha is vissza gyere hozzánk, legfőképp Hazza-hoz.- Liam teljesen komoly arccal bámult maga elé, én pedig így semmit sem tudtam leolvasni róla... főleg hogy ő elől ült én pedig hátul szenvedtem. 
-Ezért hibáztatta magát, menekült a drog és az alkohol oldalára...- folytatta engem pedig ismételten a sírás kerülgetett. 
-A nagyid volt az egyetlen aki még tartotta benne a lelket és segített neki fölállni.- Pezz is szomorúan mondta tovább majd megszorította Zayn kézfejét ami össze volt kulcsolva az övével.
-De... de, akkor én vagyok mindennek a hibája?- hitetlenkedtem majd hirtelen kicsatoltam az övem. 
-An!-szólt rám Niall, és megragadta a kezem ahogy éppen kiszálltam.
-Nem vagy hibás, és légyszíves szállj vissza.- kérlelő tekintette lyukat égetett a  bőrömbe. 
-Bocsánatot kell kérnem tőle, amiért tönkre tettem az életét.- kiáltottam el magam, amitől szinte mindenki össze rezzent az kocsiban.
Kirántottam a kezem Nialler szóritásából és futva tettem meg a távot Harry háza és az autó között.
Könnyes szemel és már szinte megfulladva kezdtem el verni Harry ajtóját. Nem kaptam választ, s már kétségbe esetten kezdtem el kiabálni.
-Harry kérlek... szükségem van rád, sajnálom.- hadartam, és reméltem hogy meghallja az így is halk hangom. 
-Ann kérlek menj el.- jött a válasz az ajtó mögül, én pedig fel nem hagyva a reménnyel tovább vertem az ajtót.
-Sajnálom hogy tönkre tettem az életed, sajnálok mindent.- a fejemet neki döntöttem az ajtónak, kezemet pedig gyengén nyomtam rá az ajtóra. -Nagyon sajnálom hogy nem emlékszem semmire...- felsóhajtva próbáltam levegőhöz jutni.- Ez szerencsétlen csődtömeg vagyok, minden az én hibám.- idegesen léptem el az ajtótól. Elakartam menni de nem volt se erőm se szívem elhagyni az egyetlen személyt aki megpróbált harcolni értem, és én semmibe vettem.

***Harry***

Ahogy kimondta bennem össze rándult minden, hogyan gondolhatja azt hogy ez az ő hibája? Miért pont az ővé? Hisz ő semmiről sem tehet. Feltéptem az ajtót, és Ann kisírt szemeivel és remegő ajkaival találtam magam szemben. Időm se volt megszólalni mivel azonnal magához vont méghozzá édes ajkaival. A szívverésem leállt egy percre, majd vissza térve őrült ritmusba kezdett el verni. Nem tudtam hogy helyesen cselekedem -e , de őrülten kívántam már. Gyengéd és szenvedélyes táncot kezdett el járni nyelve, felkeresve az  enyémet, és magával húzva együtt forrtak össze. Apró kezeit felvezette a nyakamba, onnan pedig a hajamba. Én derekánál szorítottam magamhoz, ezzel is közelebb húzva őt - ha ez lehetséges még-.
Testünk teljesen egybe forrt és mintha ezer évig tartana, pedig csak pár perc volt.
-An.- suttogtam ajkaiba, homlokomat homlokának nyomtam.
-Kérlek ne hagyj elmenni.- csukott szemei elárulták hogy még most is küzd a könnyeivel.
-Ígérem hogy soha nem fogok hagyni hogy újra eltűnj mellőlem.- egy csókot nyomtam ajkaira, majd szorosan megöleltem. Vállai fölött átnézve megpillantottam a többieket aki az autóból figyelték az egészet. Mindenki vadul mosolygott, Liam pedig csak biccentett egyet majd elhajtottak. 


***

A hatalmas franciaágy negyedét foglaljuk csak el, annyira szorít magához. Néha kuncognom kell ha megszorít mert éppen fordulnék vagy mocorgok. Nem hittem volna hogy valaha is ő fog jönni, mindig úgy terveztem hogy majd én könyörgök ... és nekem kell harcolnom a legtöbbet. De nem, mert itt van és vége az egész csatának a világgal.  Este 6 körül lehet és lassan elnyom az álom, karjaimba An-nel. Valami csodás érzés újra hallani, érezni szuszogását, szívverését. Tudatosan akarjuk egymást és ez jóérzéssel tölt el. Iszonyatosan hálás vagyok az életnek, de legfőképpen Ann nagymamájának.


***

Reggel egyedül keltem, és ez egy percre megijesztett. Próbáltam magam nyugtatni hogy csak lent van a konyhába, és nem gondolta meg magát ... nem ment el. Átkutatva az egész lakást idegesen, sőt inkább csalódva és szomorúan álltam a nappaliban. Eltűnt, elment. 
Utolsó reményem is elszállt és a kanapén ültem, s csak meredtem a semmibe mikor az ajtó nyílt és egy vidám hang lepte az a szobát.
-Felkeltél? Jó reggelt.- hangja mint a nap úgy ragyogott, és szemei csillogtak akár a csillagok. 
-Hol voltál?- léptem hozzá közel és meg se várva válaszát ajkainak estem. Nem kellett bejutásért könyörögnöm egy szempillantás alatt üdvözölte nyelvem az övét. Csókunkat Ann nevetése zavarta meg, én pedig szúrós szemekkel néztem rá, amin még jobban nevetett.
-Ennyire hiányoztam?- kuncogott.
-Fél éve várok erre... szerinted?- önelégült mosollyal az arcomon egy rövid puszit nyomtam szájára, majd még egyet és még egyet. Egy idő után mind ketten nevetni kezdtünk, s ez melegséggel árasztotta el az egész szobát.
-Mi lenne ha ma meglátogatnánk a nagyid?- érdeklődtem, mire csak egy mosolyt kaptam.
-Rendben csak, hagy öltözzek át.- emelte fel a kezében tartott táskát. 
-Otthon voltál?
-Csak pár ruháért.- mosolygott, majd eltűnt a fürdő szobában. 
-Héj!- kiabáltam nevetve. - És én?
-Nem zártam be az ajtót.- meglepett merészsége, és én kapva az alkalmon első utam a fürdőbe vezetett.

-------------------------------------------
Hello!
Hát nem is tudom mit mondjak, mondhatnék. Nem tudom hányan olvastátok előző posztom, de nem is ez a lényeg. Egy olyan döntést hoztam amit még magam se értek, de az a baj hogy nem is akarom megérteni. Ezt láttam a legjobbnak és kész. De ne aggódjatok, nem fogok eltűnni. Mivel a fantáziám mindig kiakar jönni és hát utat kell neki engednem ;) A résszel kapcsolatosan vegyes érzelmek mászkálnak bennem , lehet hogy egy kicsit gyorsan hoztam újra össze a szálakat, de remélem nem bánjátok :)♥
Kommentelni és pipálni kötelező :)

T.xx

2013. november 27.

Rossz hír

Bonjour Mindenki!

Ezer de ezer egy okot tudnék most magamhoz vágni amiért egy idióta seggfej vagyok, de ezt megteszem minden nap és most szünetelek ...! - csak hogy poén is legyen azért írtam-.
Nem akartam ilyen döntést hozni, de sajnos ezt láttam a legjobbnak. Megértem ha ezután felém se fogtok nézni, sőt még az emlékeitekből is kitöröltök, de én tényleg most ezt láttam a legstabilabb dolognak. 
A lényeg ami lényeg hogy tényleg nagyon sok dolog van ami miatt ezt a döntést meg kellett hoznom - és az összes többit-. Legfőképpen a tanulás, de hát kinek nem ... nem sokan ismertek személyesen... talán egy két olvasó... nah aki ismer az tudja milyen vagyok - lusta-. Így a mozgás terén is ha mozogni kell akkor oké kezdjük el ... jah el kellene kezdeni ... öhm oké. Tesi órán aktívkodásból ötöst kapnék, de amúgy a-a.
Ezt apu és észre vette, és nem egyszer "vesztünk" össze miattam.
Szóval mondom tényleg elég sok dolgot tudnék magam ellen mondani, amin CSAK ÉN tudok változtatni.
Ezek mellett kezdem észre venni hogy egyre rosszabb és rosszabb részeket írok, így már nem is csodálkozom hogy nem kommenteltek.
A harmadik évad egy jó ötletnek tűnt, mint a New-York Love is... rosszul hittem. Ennyire még én sem vagyok jó, hogy egy dolgot megcsináljak legalább normálisan. Nem szeretnélek titeket a borzalmas írásaimmal untatni így ez lett.
NEM LESZ HARMADIK ÉVAD!
Sőt a blogot max. januárig beszeretném fejezni. Nyugalom lesz vége már csak a kedvtől fog függni hogy happy end vagy sem. A New-York Love-ot szintén befejezem...
Sajnálom,tényleg. Ez az én hibám, és nem szeretnék rosszat nektek. Nem vagyok megelégedve magammal ... 
A blogolást a Pincérkedés után nem tudom hogy fogom-e folytatni, remélem igen. Ha lesz egyszer egy új blog akkor csak is TI lesztek az elsők akik értesülni fognak róla. És remélem azt már rendesen megtudom csinálni.

Tényleg sajnálom, Txx.


2013. november 23.

II.18 - Első lépés pipa, második akadály


Csönd lepte el a szobát, ahogy Harry abba hagyta a beszédet. A szemeimet az első mondat után ellepték a könnyek, amit Harry nem hagyott... miden áron beakarta fejezni, csak én erősködtem.
-Most már elég.- állt fől és kiviharzott a konyhába.
-Harry állj meg!- kiáltottam utána, megtorpant majd idegesen fordult vissza felém.
-Mit akarsz még Ann, nem fogom végig nézni ahogy sírsz. Érted?- szinte már ordított, amitől még jobban sírni kezdtem.
-Csak mond el ... mi történt utána.- halkan beszéltem, hátha ezzel elérem hogy ő se ordibáljon.
-Megkértem a kezed, igent mondtál, majd minden elromlott.- nem tudott lenyugodni kiabálva hadarta el a szavakat, én pedig köpni nyelni nem tudtam.
-És miért hagytad ennyiben a dolgot? Miért nem kerestél?- zöld íriszeibe vezettem a tekintettem, hátha letudok valamit olvasni róla ... de semmi. Harry egy nagy sóhaj után ott hagyott az előszoba kellős közepén. Lépteit hallottam ahogy felmegy az emeletre majd magára vágja az ajtót. A falnak dőlve csúsztam le a földre, lábaimat magam elé húztam majd átkaroltam őket. Fejemet irtó nehéznek éreztem és sajgott össze-vissza, így ráhajtottam a térdeimre és még jobban utat engedtem a könnyeimnek.


***Harry***

A fiúk kifognak nyírni ha megtudják hogy mindent elmondtam neki, és most még jobban össze törtem. Segítenem kell neki, újra felállni és elkezdeni az életet mert nem fogom tudni végig nézni ahogy a porba hullik és ott marad. Csörömpölést hallottam majd kiabálásokat, mint a villám úgy szaladtam le a lépcsőn. Anne a konyhában állt a csuklóját szorongatva a lábai előtt pedig egy össze tört bögre. Kisírt szemeivel rám nézett, én pedig ijedten siettem elé.
-Sajnálom.- zokogott.
-Anne, ne csináld... nem baj.- elvezettem a szilánkoktól, a konyha másik végébe.
-Csak teát akartam neked csinálni.- suttogott, és mintha világi tragédia lenne egy össze tört bögre lesütötte a tekintetét. - Sajnálom, kifizetem.- szemeimbe nézett.
-Kit érdekel az a rohadt bögre, istenem.- szorosan magamhoz öleltem, és a világ összes pénzéért se engedtem volna el. Karjaim között szipogott, majd amikor már vissza állt a rendes légzése kibújt a karjaim közül.
- Gyere mutasd.- próbáltam kihámozni a szorításából a csuklóját, amit nem nagyon hagyott. -An.- szóltam rá, mire hatalmas kezembe helyezte parányi csuklóját.
- Mint egy kisgyerek.- halvány mosoly hagyta el arcom, amitől Ann is mosolyogni kezdett.
Egy kisebb vágás volt a kezén, amit gyorsan bekötöttem és mintha misem történt volna minden mehetett a régi kerék vágásban.
-Akkor gyere csinálunk egy teát, és reggelizned sem ártana. - vissza tettem a fiókba a fáslit és a hűtőhöz léptem.
- Nem vagyok éhes... de a teát elfogadom.- felült a pultra pont mellém, fel kellett hogy nézzek hisz így egy kicsit magasabb volt nálam.
-Harry.- halk hangja csengett a fülemben. Rápillantottam és érdeklődve vártam mit szeretne.
-Nem kezdhetnénk előröl?- meglepett a kérdés, igazából nem is értettem.
-Micsodát?- kisebb gondolkozás után kérdeztem vissza, és vissza helyeztem a teás kancsót a helyére.
-Ezt az egészet. Felejtsük el a múltat és kezdjük a jelennel.- halkan beszélt és remegett, mintha félne a választól. Elé léptem majd befurakodtam a lábai közé, értetlenkedve pislogott rám. Nem akartam kimondani, nem akartam beleegyezni, de tudtam hogy neki így lesz jobb.
-Kezdjük.- mosolyt csaltam arcomra, de a szívem ketté hasadt. Kezdjük a nulláról mint régen.
Szorosan magához vont, amit élveztem, de tudtam hogy a kettőnk érzései mások . Ő szeret, míg én szerelmes vagyok belé. Én folytatni akarom és nem előröl kezdeni.

***

A kanapén ültünk és a teát szürcsöltük, Family Guy ment a tv-ben amit An érdeklődve figyelt. Megmosolyogtatott a tudat hogy végre nem menekülünk, vagyis én igen a médiától de ez már mellékes nem kell tudni. Anne mosolygott a rajzfilmen mint egy kislány, s már vagy a harmadik bögre teát iszogatta. Csodálásomat a csengőn való fekvés és az ajtó verdesése zavarta meg. Anne össze rezzent, én pedig próbáltam a félelmem nem mutatni. Nem tudtam ki lehet az, ha fotósok akkor nagyon megszívtuk.
Lassan nyomtam le  a kilincsem majd kitártam az ajtót. Szó szerint berontottak és idegesen ugrottak nekem.
-Hol van Ann?- kezdett el a szőke.
-Miért?-sóhajtottam mire még idegsebek lettek. 7 vörös fejű ember áll az ajtómba, és az életemet keresik, mintha dejavu' érzésem lenne.
-Harry ne szórakozz bassza meg', egy seggfej vagy és csak kihasználod...-Niall nem tudta befejezni a mondatott mivel idegesen nyomtam a falnak.
-Mi az hogy csak kihasználom.- karom megfeszült ahogy Niall tartottam, az arca fehérebb volt mind eddig.
-Harry.- kiabálta el magát egy ismerős hang, szívem szúrt a kétségbe esés és hirtelen léptem el a fiútól.
-Teljesen normális vagy?- lépett kettőnk közé, mire értetlenül próbáltam össze dadogni valamit. - Miért hittem hogy minden jobb lesz...- mormogta az orra alatt közben pedig kapkodva húzta fel a torna cipőjét. Lehámozta magáról a pulcsimat amit neki adtam és a kezembe vágta.-Sose fogsz megváltozni.-vágta az arcomba, mire köpni nyelni nem tudtam. Amilyen hirtelen jöttek Louis-ék a lányokkal olyan hirtelen távoztak is, s magukkal vitték az egyetlen dolgot ami számít. Pedig olyan jól alakult minden, ha nem jönnek ide talán még most is ott ülnénk és nevetnénk. De muszáj volt minden tönkre tenni. Ledobtam a kanapéra a pulcsit és lustán huppantam én is mellé.


***Anne***

-Sajnálom.-öleltem meg Niall a kocsiba, aki csak egy puszit nyomott az arcomra.
-Semmi, nem a te hibád.- mosolyogva dőlt hátra.
-És honnan tudtátok hogy itt vagyok?- kérdeztem érdeklődve hisz még magam se tudtam hogy valójában mi a francért vagyok én itt.
-Josh.- sóhajtott Pezz, mire én mosolyogtam.
-Szólt Harrynek.- folytatta Zayn.
-De mi volt most?- szólt közbe El, mire én értetlenül néztem rá.
-Hát, miről beszéltetek? Teljesen nyugi volt mikor oda értünk...- erőt vettem magamon majd kinyögtem.
-Arra jutottunk hogy előröl kezdjük, teljesen.- a kocsi hirtelen lefékezett és Liam idegesen fordult hátra. Körbe néztem a többieken és a meglepettség érezhető volt a hideg őszi levegőben.

------------------------------

Sziasztok!
Tudom rég volt rész, de vártam a vissza jelzéseket amik nem igen akartak jönni, és ez elszomorít... nem is vagyok így már biztos abban hogy szükség van - e harmadik évadra. Készüljetek fel... nem 100 hogy lesz.
Előre is köszönöm - ha lesznek- a kommenteket!♥

Txx

2013. november 8.

II.17.- Mesélj nekem

***Harry***

-Anne...aludj! - hangom gyengéden szólt.
-De...-kezdte el, majd a kezét a szájához kapta. Én vettem a lapot, és mint a villám úgy ugrottam ki az ágyból, majd óvatosan a karjaimba vettem majd a fürdő felé lépkedtem. Leültettem a kádszélére, s töltöttem egy pohár vizet amit a kezébe nyomtam.
-Köszönöm.- hangja halk és fáradt volt, szemei vörösen fényletek , de még így is gyönyörű volt. Úgy éreztem magam mint egy apuka aki a kislányára figyel, és gondoskodik minden egyes óhajáról és sóhajáról. Bár Ann-nek nem voltak kérései, de még is úgy éreztem hogy mindent meg kell neki adnom.
-Jobban vagy?- egy halvány mosolyt csaltam elő az arcomon, amitől ő is mosolyogni kezdet. Leguggoltam elé, s a hatalmas kezeimet jéghideg combjaira tettem. Megremegett az érintésemtől, amitől nekem egyfajta bizsergés futott végig a testemen. - Fázol?- tettem fel a leghülyébb kérdést, hisz szegény lány már jégkockává fagyott, pedig a lakásban van vagy 25 fok.
-Hozok neked egy pulcsit.- mosoly varázsolódott ismét az arcára. A szívem hevesen vert, a lábaim pedig alig akartak szót fogadni. El sem hiszem hogy újra itt van nálam, velem. Nem úgy mint rég és nem úgy ahogy szeretném, nem olyan dolgok történnek amiket akarok. De legalább velem van.
Vissza mentem hozzá majd belebújtattam a meleg kötőt pulcsiba. Egy halk kuncogás hagyta el édes ajkait, mire én mosolyogva rá néztem.
-Mi az?-mosolyogtam, majd újra leguggoltam elé.
-Ez már a második pulcsid, amit lenyúlok.- halk nevetésbe tört ki, mire én mosolyogva megráztam a fejem.
-Gyere, már késő van.- kézen fogva vezetem az ágyhoz, majd mint egy kislányt befektettem és be is takartam. Arcán a mosoly levakarhatatlan volt, reméltem hogy miattam, miattunk.
- Ugye hozzád bújhatok?- oldalára fordult, így végig követte a szemével ahogy én is befekszem. Amikor kiejtette a mondatot a szívem kihagyott egy ütemet.
-Anne.- hangom zavart volt, de reméltem nem érzékeli az alkohol hatása miatt.
-Kérlek.- tényleg mint egy kislány aki a játék boltba a legújabb baba miatt "nyafog". Meglágyult a szívem, és erős karjaimba zártam. Egy puszit nyomtam a hajába, majd próbáltam a légzésem nyugodttá varázsolni.

***Anne***

Reggel egy hatalmas franciaágyba keltem, egyedül. Felültem, majd a szemeimet megdörzsölve próbáltam felébredni. A tegnap este kicsit túl sokat ittam, így a következmények se maradhattak el... a fejfájás.
Legbelül szitkozódtam, hogy lehettem ekkora barom, de az még jobbat   frusztrált hogy hol vagyok.
Lerántottam magamról a takarót, s mezítelen lábam érintette a hűvös padlót. Lassan fedeztem fel a szoba minden sarkát. Egy könyves polchoz lépve egy képet fogtam a kezembe. Rápillantottam, majd egy nagyot sóhajtottam hogy elfojtsam a feltörő könnyeimet.
-Szóval nálad vagyok.-suttogva beszeltem az így is üres szobában. Egy koppanás, majd még egy ... a kép hirtelen lett tele sós könnycseppekkel, amik tőlem származtak.
A fejemben újra a kérdések sokasága futott végig. Ki,miért,mikor,hol, és miért nem mondja el senki? Csak a szokásos. Kezdet elegem lenni abból hogy semmit nem tudok a múltról, már lassan eljuttok arra a pontra hogy nem is érdekel. Gondolat folyamatomat a parketta recsegése zavart meg. Össze rezzentem.
-Jó reggelt.- szólalt meg rekedtes mély hangján én pedig mint egy kocsonya remegtem. - Még mindig fázol?- lépkedett egyre közelebb én pedig nem mertem felnézni. Így a képet bámultam, továbbra is.
Mellém ért, majd az ő tekintete is megállapodott a fotón. Egy nagy sóhaj kíséretében lassan kiemelte a kezemből és vissza helyezte a polcra. Lassan vezetem fel a tekintetem rá, majd mikor elértem az arcát egy görcs szaladt végig a belsőmben. Mint egy villanás úgy ugrott be egy bizonyos kép... vagy is igazából egy jelenet.

"Harry mit sem hallva ment kifelé, engem magával húzva. Mikor elértük a kocsiját én kirántottam a csuklóm a kezéből.
-Harry, mit művelsz ? Minek jöttél ide ?-kérdeztem és megálltam.
-Szállj be a kocsiba!-jelentette ki, de én nem mozdultam.-Szállj be abba a rohadt autóba, mert nem állok jót magamért!-nézet rám és már szállt is be. Én pedig egy kicsit megijedve ugyan így cselekedtem.
Mikor már mind ketten bent ültünk, észre vettem a lábamnál heverő üres Jack Daniels-es üveget. Ekkor rá néztem Harryre aki csak előre bámult. 
-Harry jól vagy ?-néztem rá és szinte nem értettem semmit.
-Nem , nem vagyok jól !- jelentette ki dühösen. -Miért kellet neked ezzel találkozni ? -nézett rám!
Nem szóltam semmit csak néztem a földön heverő üres üveget.
-Hahóó .. minek ?-kérdezte ismét, de már egy kicsit erősebb hangsúllyal!
-Te minek találkozgatsz annyi lánnyal ?-kérdeztem , majd vártam az értelmes magyarázatot, de nem jött semmi. Be indította a  kocsit , és elég gyorsan kezdte el vezetni. Kompletten száguldoztunk London utcáin.
-Harry , nyugodj meg ! És állj félre .. kérlek! - szóltam mikor már láttam hogy elhagyjuk Londont.
-Azt kérdezted, miért találkozgatok annyi lánnyal!-kezdte el mondani mire én rá néztem és láttam ahogy egy könnycsepp gördül le az arcán. -Azért mert te soha sem lehetsz az enyém !-jelentette ki , mire bennem megállt a vérkeringés is és csak bámultam rá! 
-De , Harry ..!-szólaltam meg , de egy éles fény elvakított , és már csak arra emlékszem hogy egy irtó nagy csattanás jött  és a  mentők szirénái szólnak a csendes éjszakában. Majd elsötétült minden! "

-Anne jól vagy?- hangja térített vissza a jelenbe. Fogalmam sem volt honnan jött ez a kép, vagy emlék, de nem volt kellemes.
-Harry.-szólaltam meg végre, majd szembe fordultam vele. -Beszélhetnénk...-próbáltam sírás mentesre terelni a dolgot.
-Öhm, persze!- egy kicsit zavartan sétáltunk le, míg ő nagy léptekkel szelte a lépcsőfokokat, addig én csiga lassúsággal totyogtam utána.
Leértünk a nappaliba majd ő helyet foglalt egy fotelban én pedig a három személyes kanapén húzódzkodtam meg.
-Nah miről lenne szó?- szólalt meg hirtelen.
-Hát, most amikor fent voltunk, mintha látomásom lett volna... tudom hülyén hangzik te tényleg olyan volt.-hadartam bátortalanul, mire Harry szemei csillogni kezdtek. Nem tudtam mire vélni ezt tőle, így tovább magyaráztam.
-Kérlek.-sóhajtottam.-Mesélj nekem ... a múltról.- az utolsó szó alig akart kijönni a torkomon.
-Biztos ezt akarod?-kérdezte bizonytalanul, mire aprót bólintottam.

-----------------------------------------

Sziasztok. Meghoztam a következőt, ami kisebb kétségeket ütött belém. Remélem azért tetszik, és kommentáltok :)♥ A "látomás" a 'Part 9.- Mert te soha sem lehetsz az enyém ...!' részből van :) remélem emlékeztek ti is ;) 
Ne feledjétek a blog III. évadát -> http://trustisloveharrystylesfanfict.blogspot.hu/

Puszi! T xx

2013. november 1.

II.16.- Tiltott gyümölcs.

Hello Mindenki!
Egy újabb résszel érkeztem mivel csak úgy ömlenek a szavak. Remélem nektek is annyira tetszik mint nekem :) Így boldogan várom a komikat :)  
----------------------------------------------------------------------
Csak álltunk és meredtünk magunk elé. Köpni  nyelni nem tudtunk, hisz ennyire hülyék mi se lehetünk. A beszélgetéstől mentes, de viszont a zenétől elég hangos "csendet" Zayn nevetése törte meg.
-Akkor?-röhögött vadul, majd végig nézet szerény kis társaságunkon.
-Hát fogalmam sincs!-vágta rá homlokát dörzsölve Niall.
-Emberek Október 30-adika van, Halloweene party!-magyarázott Pezz, de mindenki csak nevetett, hogy mekkora barmok is vagyunk.
-Hát figyeljetek, mi leszünk a One Direction!-csapta össze kezeit Niall, s szerintem még maga se gondolta komolyan, mivel alig kapott levegőt a röhögéstől.
-Nah persze!-rázta a fejét Dan, amivel én is egyetértettem.
-Tudtok jobbat?-érdeklődőt az ír manó, majd tekintette megállapodott Liam-en.
-Jó, hívom!-vágta rá, én pedig értetlenül fürkésztem a történéseket.
-Akkor irány Josh!-tapsolt El, s Lou-t maga után húzva beült a kocsiba.
-Ki?-szálltam be én is, és vártam a válasz amit nem kaptam.

***
(ZENE)

Egy elég szép házhoz érkezve, a fények és a hangos zene volt felfedezhető a terület minden méterén. A fiatalok fel alá rohangáltak, s kétség ne múljon mindenkiben volt már néhány deci ... ha nem liter.
-Hol vagyunk?-emeltem fel a hangom, s reméltem hogy a hangos zenétől meghallja valaki.
-Josh-nál!-mosolygott Liam, majd a fejével biccentett a medence mellett lévő kisebb színpad (?) felé.
A srác a tömeg figyelmét magára hívva nyomta az üveg piát az égbe, majd neki futásból a vízben landolt.
A tömeg óriási ujjongásokba kezdet, és voltak akik boldogan csatlakoztak az éjszaka közepén fürdőző Josh mellé.
-Ezzel sokat mondtál!-nevettem, majd követtem őket mivel már rég előttem járva ismerkedtek.
Mindenki szét széledt én pedig a pult felé vettem az irányt. Nem tudom hol vagyok, azt se hogy kinél. Jah de, Josh! Azt viszont nem tudom miért kellett mindenkinek itt hagynia.
Egy vodka-narancsot kikérve egy szempillantás alatt húztam le az italt. A szívem hirtelen gyorsabban kezdett el verni, és a testemben dübörgött a zene ritmusa. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel, így kikértem még egyet, majd még egyet, és ez így ment egy darabig míg mellém nem csapódott egy srác. Az illető az ismeretlen medencés Josh volt.
-Szia Cica!-szólt és beleívott az üvegébe.
-Szia!-mosolyogtam, talán a bennem lévő pia mennyiségétől voltam ilyen jókedvű.
-Mizujs?-kérdezte, én pedig a szemöldökömet ráncolva nevetem az arcába.
-Egyedül ülök és vodka-narancsot vedelek, szerinted?!-az újabb italom kézhez kapása után belekortyoltam, de egy kicsit megszédült velem a világ, amit Josh is észre vett.
-Kicsit sok lesz már Cica, nem?-nevetett és a derekamhoz nyúlt, hogy ne forduljak le a székről.
-Cica?-kérdeztem vissza.-Van nevem is!-vágtam rá dühösen. Kicsit hamar lesz az embernek részegen hangulat ingadozása.Hoppá.
-Még pedig?-egy szép fiús mosolyt villantva várta a válaszom.
-Ezt még meg iszom!-kacsintottam, majd lehúztam a pohár tartalmát.-Még egyet!-intettem a pultos felé, de Josh rám szólt.
-Elég, kösz!-nézett a pultosra aki csak bólintott és csinálta tovább a dolgát.
-Majd én tudom!-veregettem vállba, majd gondoltam Angolosan távozok, de ahogy felálltam egy másodperce se kellet a világ megpördült és pedig azt se tudtam hol vagyok. Szédelegtem össze-vissza, majd egy erős kéz a lakásba kezdett el ráncigálni.
-Amúgy Anne vagyok!-magyarázkodtam a "ráncigálómnak", akire egy gyors pillantást vetve elmosolyodtam.
-Josh!-egy mosolyt küldött ő is, és a lépcsőn próbált felfelé vinni, nem sok sikerrel. -Elég volt Cica!-hirtelen felkapott és így gyorsabban haladva az előbbi sebességünknél egy szobában kötöttünk ki. Letett az ágyra majd villanyt kapcsolt.
-Ez egy kicsit gyors tempó nem?-kacagtam és a torna cipőmet lerúgva magamról, elhelyezkedtem a puha ágynemű közt.
-Nem ... veled soha!-nevetett, én pedig értetlenül néztem rá.
-Kösz, azért finomabban is lehetne. Azért annyira csúnya nem vagyok!-védekeztem, de ő csak tovább nevetett.
-Nem úgy értem. Eszméletlen csaj vagy, és ha nem lennél tiltott gyümölcs, akkor már rég nem lenne rajtad az a csinos kis szoknya. De hát a szabály az szabály.-magyarázott, majd hirtelen csönd lett.
-Tiltott gyümölcs?-mosolyogtam kacéran mire ő csak megrázta a fejét. A "meghitt" pillanatunkat az én hirtelen felpattanásom zavarta meg.
-Merre találom a fürdőt?-érdeklődtem és próbáltam két lábon állni, de a vodka-narancs megtette a hatását.
-Itt!-háta mögött lévő ajtó kilincsét lenyomva tessékelt be. Nekem több se kellet mint a villám úgy szaladtam be és mint ahogy befelé úgy jött kifelé is a pia.
-Akkor .... most hozok egy pohár vizet!-szólalt meg, majd engem ott hagyva eltűnt a szobából.
Minden kijött belőlem, de szó szerint. Életemben nem voltam ennyire rosszul, és Josh még nem jött vissza.
Feladva a reményt hogy valaha is kapok egy életmentő pohár vizet elszállt, így utolsó szédelgésemben szó szerint bedőltem az ágyba. Másodpercek alatt nyomott el az állom.

**Harry**

"Van egy meglepetésem, csak gyere mert a fürdőt te takarítod ha csúnya lesz!" J. ;)

Josh csak egy igen furcsa sms-el jutalmazott az éjszaka közepén így hulla fáradtan kocsikázhatok.
Megérkezve a házához  unottan kászálódtam ki a kocsiból és mély levegőt vettem. Akkor most a bujkálásom oda veszett, mivel tuti hogy a fiúk is  itt vannak. Az is biztos hogy holnap reggel már mindenki rólam fog beszélni, így üsse kő bemegyek. Átvergődve a tömegen, végre feljutottam az emeletre.
-Nah mivan?-kérdeztem fáradtan és a kezeimet magam előtt össze kulcsolva dőltem neki a falnak.
-Szevasz neked is!-biccentett Josh, majd bele ivott a poharába.
-Ahh, én is kérhetek?-nyúltam felé, majd megkapva az italt egy óriásit kortyoltam bele.
-Nah, az ajtó túl oldalán vár a csoda!-nevetett.-De erre szükséged lesz ha nem akarod hogy csúnya vége legyen.-nyomott a kezembe egy poharat. Belekortyoltam, majd furán néztem Joshra.
-Ez víz!-jelentettem ki, mire ő röhögni kezdett.
-Miért mire számítottál, a csaj már így is kivan dőlve!-nevetett tovább, a szemöldökeim pedig a plafont súrolták.
-Milyen csaj?Jaj, Josh ... nem akarok egy újabb egy éjszakás kalandot!-a fejemet rázva már indulni akartam, de utánam szólt.
-Csak nézd meg!-bátorított, én pedig egy nagyot sóhajtva vissza fordultam és lassan benyitottam a gyér fényben pompázó szobába.
-Te ...Úrsiten normális vagy?-förmedtem rá Joshra aki értetlenül nézett rám. -Mit csináltál vele?-oda lépve az ágyhoz végig simítottam az arcán, majd megbizonyosodtam arról hogy csak alszik.
-Én semmit!-védekezett a dobos.-Ann úgy ütötte ki magát egyedül, hogy még a fürdőm is tele hányta.
-Elviszem, itt nem maradhat!-a kezembe tartva már a lányt akit az életemnél is jobban szeretek meredtem Joshra.
-Figyi.-nevetett.-Itt is csinálhatod!-kacsintott, én csak egy morgással elviharoztam.
-Ha akarnám se csinálnám vele ilyen állapotban!-kiáltottam vissza a lépcsőről, de a zene miatt kétséges hogy meghallotta-e.
-Tudom hogy akarod! Amúgy szívesen!-kiabált vissza, én pedig egy nagyot sóhajtottam és próbáltam minél gyorsabban átmenni a tömegen. Óvatosan befektettem a hátsó ülésre, majd én is beültem.

***

A lakásomban fekszik, mint egy ártatlan kislány. Csak ketten vagyunk, és nem érhetek hozzá Úgy! A szüleim üzleti úton vannak, Gemma pedig a barátnőjénél New-Yorkban. Kihasználnám az alkalmat ha egy seggfej lennék, de inkább megvárom a reggelt amikor leordítja a fejem és az arcomba vágja hogy még is hogy volt merszem őt ide hozni.
-Harry!-jött egy gyenge hang mellőlem, mire én hirtelen oda kaptam a tekintettem. Csoda szép kék szemei ragyogtak a gyenge fényben, amit az éjjeli szekrényemen lévő lámpa adott.
-Aludj.-adtam a legegyszerűbb választ és az oldalamra fordultam. Nem tudok vele beszélni, képtelenség. Nekem ennél több kell  jelen pillanatban.
-Harry.-szólt újból, mire én megfordultam így szemtől szembe kerültünk egymással.