II.15. - Pezz,Dan,El

Bonjour' Mindenki !♥
Eszméletlenül boldog vagyok! Nem csak azért mert megjelent a Story Of My life, vagy azért mert őszi szünet van, de még csak azért sem mert rohadt sokat kell tanulni ... hanem mert ESZMÉLETLENÜL SZUPEREK vagytok. 28 rendszeres olvasó és 20.656 oldalmegjelenítés (*o*).Nagyon köszönöm!



***Harry***

Valahogy mindig is tudtam hogy már soha nem lehet az enyém. Tisztába voltam vele, már nem lesz újra olyan hogy MI. Miután az anyja kijelentette hogy ha meglátja Annet a médiában, velem az oldalán akkor elintézi hogy soha többet ne lássam. 

Fájt... miért gondolja ezt vagy éppen miért teszi ezt az anyja velünk. Mi nem csináltunk semmit, semmit az ég adta világon. Szimplán csak szeretem... mindennél és mindenkinél jobban. 

Ann nagyija volt az egyetlen esélyünk arra hogy minden újra olyan legyen mint rég. De lassan már ő sem tud segíteni, az állapota rosszabb mint valaha... nem tudjuk hogy mi lesz vele. 

2 hét van az Ausztrál turnéig... egy hotel szobában dekkolok... még az ablakot is csak akkor nyitom ki ha nagyon muszáj. Kerülöm a nyilvánosságot és a rajongókat. A fiúk hívogatnak, Paulal az élen.. tudom hogy ha előkerülök irtó nagy lecseszést fogok kapni, de most ez a  legkisebb problémám. Senki nem tudja hol vagyok, senki!

***Anne***

A laptopból bömböl a "Little Things", én pedig próbálok lenyugodni. Sikeresen megbuktam, a lábaim a fürdő felé vezetek ahol belenézve a tükörbe a rettenet futott végig a hátamon. 

-Hát idáig jutottam. Szép!-gondoltam magamban, és próbáltam a könnyek sokaságát letörölni az arcomról.  A zene abba maradt én pedig szaggatottan vettem a levegőt és vártam hogy újra induljon, de nem történt semmi. Vártam, de még mindig semmi. Idegesen támasztottam a csapot, majd egy mély levegőt véve elindulta. Halkan és óvatosan nyitottam ki az ajtót, tekintettem egyből az ágyamra tévedt, ahol egy csapat fiút és lányt találtam. 

-Mit kerestek itt?-kérdeztem halkan és egy utolsót törölve a szememen, neki dőltem az ajtó félfának.
-Téged!-Louis hangja mint egy kisfiúé, olyan gyenge és halk volt. Lassan felállt az ágyról, majd felém sétált. Végig a szemébe néztem, láttam a megbánást és a fájdalmat ... sajnáltam hogy így alakult. Egyet előre lépve Lou erős karjai közt találtam magam. Egy szoros ölelésbe forrtunk össze. Arcom a pulcsijába fúrtam és úgy szipogtam tovább. Ő a hajamba adott egy puszit, majd a fülembe suttogott.
-Nagyon ... nagyon sajnálom.Kérlek bocsáss meg, nem úgy gondoltam.-könyörgött, mire én csak jobban megszorítottam, ezzel jelezve hogy nem haragszom.  Lassan váltunk el egymástól, s a többiek (?) felé fordultunk.
-Szent a béke!-könyvelte el Liam a kapcsolatunkat Lou-val, amit én egy mosollyal jutalmaztam.
-Jaj!-horkant fel Zayn, majd felpattant és egy szőke lány mellé lépet.- Ann, ő itt..!-kezdte el, de én közbe vágtam.
-Perrie.-mosolyogtam, mire mindenki kikerekedett szemekkel kezdett el vizslatni.- Nem?-lepődtem meg, de bíztam az agyamban, és az emlékeimben.
-Honnan tudtad?-mosolygott Pezz, mire én csak az ágyam fölött ékeskedő képekre mutattam.
-Jó pár képen szerepelsz, némelyik hátulján a neved is, és valahogy motoszkálsz a fejemben, szóval kétség ne múljon valami közöd neked is volt a múltamhoz!-ecseteltem a helyzetet, de hogy ne ijedjenek meg vadul mosolyogtam.- Mint Eleanornak...-néztem az ágyam sarkán üldögélő lányra.-És Danielle!-mosolyogtam a göndör hajú lányra aki Liam ölében kedvesen pislogott rám.
-Hurrá!-örvendezett Pezz, és szó szerint a karjaimba esett. Szorosan ölelgetni kezdet, majd egy puszit nyomott az arcomra és vissza lépet Zayn mellé.
-Ez azért egy kicsit furcsa.-jegyezte meg kuncogva Niall, mire én értetlenül néztem rá.
-Hát ...-kezdte el.- Áhh hagyjuk!-vágta rá majd elő kapta a telefonját és tárcsázott egy számot.-Rendelek valami kaját, ma nézzünk filmeket!-kacsintott, mire mindenki egyet értetve elindult a nappaliba.
-Öhhm!-jobb karommal a balt simogattam zavaromba, és óvatosan próbáltam arra utalni hogy nekem ehhez annyira nincs kedvem.
-Csak egy kicsit, ha nagyon unod, akkor ott hagyhatsz minket.- El kedvesen átkarolta a vállam és úgy sétált le velem. Jól eset hogy törődnek velem, hogy keresik a társaságom. Talán egy kicsit szórakoznom kéne, a gondolataimat másra terelni, mint Harry.

***

Este 11-ig filmeztünk, majd mindenki kezdett felpörögni és jobbnál jobb ötletekkel rukkoltak elő hogy mit csináljunk. Igazából nekem egyikhez sem volt kedvem, mivel a legtöbb ötlet a " Menjünk bulizni" volt, és mit ne mondjak ehhez most tényleg semmi kedvem nem volt.
-Skacok, nem akarom a hangulatot rontani... én ezt most kihagynám. -egy halvány mosolyt küldtem mindenki felé, mire a lányok nekem ugrottak - viccből- hogy miért nem megyek. Én a kifogások sokaságát felhasználva próbáltam kikerülni a kereszt kérdéseket, mire Zayn a nevemet kiabálva hívta magára mindenki figyelmét.
-Kő-papír-olló!-jelentette ki, majd az öklét elém tolva várta hogy reagáljak.
-Te tényleg ezzel akarod eldönteni hogy menjek-e vagy ne?!-szemöldökömet ráncolva tekintettem körbe, mire mindenki tapsolni és ujjongatni kezdett. -Zayn, ne már!-könyörögtem, de nem hatotta meg.
-Nah! Gyerünk, 1...2...3...- a szokásos mozdulatokat végezve, nekem egy ollóra jutott a választásom, és szerencsétlenségemre Zayn-nek a kőre.
-Nyertem!-kiabálta el magát, és felugrott.-Öltözz.-parancsolt és a szobám felé mutatott. Én csak nevetve a fejemet ráztam, és eleget téve a kérésének elindultam a lépcsőn.
-Segíthetünk?-érdeklődött Pezz, majd a másik két lány kézen fogva rohant utánam.
Nem sokat bajlódtam a dologgal, hisz semmit nem terveztem, csak jól akarom magam érezni...ennyi.

A lányokat magukra hagyva cuccoltam be a fürdőbe, majd gyorsan felöltöztem. Hajamat kifésültem és ennyibe is hagytam a dolgot, egy natúr sminket varázsoltam az arcomra majd a telefonomat kézhez fogva kilibbentem az ajtón.
A lányok csak vadul mosolyogtak, majd együtt lépkedtünk le az emeletről.
-Akkor menjünk!-karolta át barátnőjét Lou. Zayn és Pezz össze kulcsolták az ujjaikat, majd lassan kibattyogtak az ajtón. Liam és Dan csak zavartan lépkedtek ki, de Dan egy halvány mosoly küldve Liamre megtörte a jeget. Továbbra is tartották a 10 cm távolságot, de nem értem hisz nem rég az ölében ült... na ez felettébb furcsa.
-Szabad hölgyem?-pislogott rám Nialler kedvesen, majd egymásba karolva kimentünk az ajtón, amit röpke másodpercek alatt be is zártam. Beszálltunk az autóba, és 20 perc múlva meg is érkeztünk.

II.14- Keszekuszaság a köbön

Hello Mindenki!♥

Meghoztam a kövit, ami egy kicsit eseménydúsabb hosszú rész lett. Észre vettem hogy mostanság egy kicsit keszekuszák a részek, így próbálok mindent helyre rakni, hogy azért világos legyen a sztori. Remélem minél hamarabb tudom majd hozni a kövit, mert a szavak csak úgy ömlenek :) Remélem tetszik és kommenteltek :) 

x puszi x

------------------------------------------------------------------------------

(A zene amire írtam a zenelejátszó 1. helyén szerepel)

***Harry***

Csak álltunk egymással szemben, s egyikünk se tudta most pontosan mit is kellene mondani. Anne kéken ragyogó szemeiből megállás nélkül folytak le a könnycseppek. Minden csepp egy újabb szíven döfés volt nálam. Megtudtam volna magam ölni annyira sajnáltam, és akkor fájdalmat okozok neki... pedig nem szándékos, tényleg nem.
A kezemet lassan emeltem fel kettőnk közé, és óvatosan az arcához nyúltam. Ahogy hozzá értem az állkapcsához éreztem hogy megremeg, lehunyta a szemeit ahogy végig simítottam az arcán. A szívem szakadt meg, és nagyon erőlködtem azon hogy ne csókoljam meg. Hisz azzal csak még tovább rontanám a helyzetet.
-Harry...-szólalt meg lágy s szinte alig hallható hangján.
-Sajnálom.Tényleg nagyon sajnálom.-próbáltam uralkodni magamon, de már nem ment. Kizártam mindent és azt tettem amit a szívem súgott. Ann arcára egy lágy csókot adtam, közben pedig a kabátom belső zsebéből előhúztam a neki szánt rózsaszálat, amit a házban akartam oda adni, de nem jött össze. Nem volt bátorságom. A kezébe adtam, de az arcom még mindig az övé mellet volt.
-Szeretlek.-súgtam a fülébe, majd lassan eltávolodtam. Láttam hogy még jobban össze zavarodott, és arca vörösödött. Nem tudtam tovább nézni ahogy sír, így hátat fordítva neki elindultam. Lábaimat gyorsan kapkodtam nem akartam hogy újra utol érjen, nem tudnék ismét a szemébe nézni. Megszakad a szívem.
Egy nedves csepp gurult végig az arcomon, még magam se hittem el. Gyorsan letöröltem és idegesen lépkedtem tovább.

***Anne***

Néztem ahogy egyre csak távolodik, és egy idő után már el is tűnt az éj sötétségében. Az egyik kezemben a rozsát bámultam, a másikal pedig az arcomra kapott csók helyét fogtam. Közben a fejem se tétlenkedett, csak egy szó visszhangzott -Szeretlek-.
-Anne!-hallottam meg Niall hangját mögülem. Gyorsan megfordultam, s gyorsan megtöröltem a szemem  a pulcsim ujjának végével.
-Jól vagy?-kérdezte majd közelebb lépve a virágot kezdte el vizslatni.-Ezt ő adta?-hitetlenkedett.-Mi történt? Anne... szólalj már meg.-kezével a szemem előtt integetett, de nem reagáltam.
-Bocs Niall.-mondtam alig hallhatóan, és befutottam a házba. A fiúk mellet elsuhanva felmentem a lépcsőn majd az ajtómat magamra zárva a szoba közepén ácsorogtam.
Nem tudtam hova tenni a dolgokat. Azt mondta szeret, szóval a képek nem hazugságok. De ha szeret akkor miért nem képes velem normálisa leülni és beszélni, miért nem tud magyarázatot adni a dolgokra, hogy legalább én is  értsek valamit.

Reggel rosszul keltem, a fejem iszonyúan fájt és még mindig azt kívántam bárcsak soha ne kelnék fel.
Nem volt kedvem semmihez, sőt lélegezni se nagyon. Viszont most már nem hagy nyugodni ez az egész beszélnem kell vele, mert ez csak felülfog kerekedni rajtam és még olyat teszek amit magam is megbánok.
Nem tudom mit érzek iránta, de az biztos hogy nem semleges nekem ... mert érezni akarom a biztonságot nyújtó ölelésének melegségét, a telt rózsaszín ajkait az enyéimen. Azt akarom hogy mellettem legyen, még ha harcolnom is kell a világ ellen, azt akarom hogy velem legyen.
Becsoszogtam a fürdőbe, s a zuhanyt megnyitva dideregve ácsorogtam a hideg víz alatt. Gondoltam ez majd helyre rak, hogy ez majd segít. Egy kis idő után már nem élveztem a hideg vizet így fürgén léptem ki és magam köré csavartam a törülközőt. A tükörbe néztem, s nem hittem a szememnek. Egy sápadt, karikás szemű, csurom vizes lány nézett vissza rám, akinek a megsemmisülés ott csillogott a szemében.
-Ez lennék én?-hitetlenkedtem. Fáradtan és szomorúan lépkedtem a szekrényem felé, majd magamra kaptam valamit... nem tudtam mit fogok kezdeni magammal a mai napon, így nem is foglalkoztam azzal hogy mit veszek fel. Csak éljem túl a napot.
Lefelé lépkedtem a lépcsőn amikor hangos kiabálást és veszekedést hallottam. Nem akartam semmit megzavarni, de a kíváncsiság felülkerekedett rajtam. Így az ajtó félfa mögül kikukucskálva figyeltem a fiúkat. Zayn a fejét fogva ült a kanapén, Lou fel-alá járkált, s Niallel próbált valamin megegyezni. Liam pedig próbált rendet tenni köztük. A beszélgetésüket, vagy is a kiabálást és veszekedést sajnos szóról szóra értettem.
-De nem érted?! Ez már nem vicc.-akadt ki Lou, és idegesen járkált.
-De ez most róla szól, és segítenünk kell.-erősködött Niall, majd kikerülve Liamet tovább próbálta keresni Lou szemkontaktusát.
-De Niall, hagyjuk már ezt. Majd megoldja,  miatta fog szét menni a banda.- Lou felkapta a távirányítót és hangot adott a tv.-re.
"Már minden Directioner aggódhat a banda miatt. Harry Styles a banda egyik énekese fontos hír miatt hívta össze a stábunkat. Harry interjút adott, miszerint az Ausztráliai turné után lehetséges hogy ott hagyja a bandát. Mi lesz így a One Directionel? Ha maradék 4 fiú együtt marad és fojtatják... de hát így már nem lesz a régi. Mi lesz velük? Harry miért gondolta meg magát? "-hallatszott a tévéből, én pedig előbújtam a fal mögül és úgy figyeltem tovább őket. A szívem sajgott, a fejem pedig még mindig iszonyatosan fájt, nem hittem se a fülemnek se a szememnek.
-Megoldjuk, Paul majd segít.-Liam próbált nyugalmat teremteni, de ez most még neki sem sikerült.
-Anne tönkre tesz mindent, semmi baj nem volt míg fel nem bukkant.-fakadt ki Lou, mire Niall közbe vágott.
-Sok mindent köszönhetünk neki, ne mond ezt. Nincs igazad, és ha újra sikerül Harryt és Annt össze hoznunk akkor Hazz olyan lesz mint rég. Minden olyan lesz mint rég.-kiabált Niall. Össze rezzentem a hangjára, soha nem hallottam még őt így kiakadni.
-Te teljesen hülye vagy. Minden Anne hibája. Minden.-kiabált Lou, de elcsuklott a hangja ahogy meglátott az ajtóban.

***Liam***

Lou hangja elcsuklott, tekintetünket az ajtóhoz kaptuk ahol Ann állt. Szemei elkezdtek csillogni, majd mint egy zivatar úgy kezdtek el potyogni a könnyei.
-Anne, nem úgy gondoltam... sajnálom!-szabadkozott Lou, majd elindult Ann felé. Ahogy Lou egyre közelebb került Ann-hez úgy Anne egyre távolabb lépkedett.
-Kérlek Anne! Ne haragudj!-Lou a kezét nyújtotta Ann felé, aki a fejét rázva csak tovább sírt.
-É-én nem a-akartam!-Anne hangja mint egy kislányé úgy csuklott el folyamatosan a sírástól. A táskáját felkapta a konyha pultról és kiszaladt az ajtón.
-Anne!-kiabáltam utána, majd próbáltam átvergődni a nappalin, legalább utolérjem. Amikor kiléptem az ajtón, már csak az alacsony alakját és hosszú barna haját láttam lobogni a borús őszi reggel, ahogy szalad és vissza nem tekintve rohan el előlünk.

***Anne***

Az agyam teljesen kikapcsolt, és csak rohantam. Pocsajából pocsolyába szaladva a cipőm teljesen elázott, de nem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni hogy miért pont én vagyok az akivel ez a sok sz*rság történik. Lou is megutált, pedig nem volt szándékos a "felbukkanásom", én csak a nagyi miatt jöttem ide.
-Nagyi!-hirtelen megtorpantam, a körülöttem lévő emberek szinte mind egyszerre kapták rám a tekintetüket. -Mit művelek?-kérdeztem magamtól, majd a lábaimat mozgásra bírva sietősen lépkedtem a kórház felé.

Felsiettem a lépcsőn, és szó szerint beestem az ajtón. Ott feküdt, sápadt volt és sokkal vékonyabb mint legutóbb. Haja kuszábban állt mint valaha és ahogy rám nézett már nem láttam a szemében a régi csillogást.
-Annyira sajnálom.-szinte már suttogtam. Közelebb mentem és szorosan hozzá bújtam, egyik kezét szinte már csiga lassúsággal emelte fel és óvatosan kezdte el a hajamat simogatni.
-Nem kell csillagom. Nem kell.-hangja gyenge volt és rekedtes. Kisírt szemeimből újból elő bukkant egy-két könnycsepp, amit gyorsan letöröltem.
-Látom a kórházakban nem nagyon szeretsz látogatni.-hangjában egy kis vidámság bujkált, amire egy kicsit felkuncogtam.
-Nem jó téged itt látni. -feleltem, és felülve egy halvány mosolyt küldtem a nagyi felé.
-Azért járhatnál kicsit sűrűbben.-nagyi is próbált mosolyogni, neki talán egy kicsit jobban ment.
Több mint 3 órát ültem szerintem a nagyinál. Beszélgettünk, de nem gondoltam volna hogy szóba fog jönni a mai napom. Bár nem volt elkerülhető hisz a nagyihoz beérve már kisírt szemekkel érkeztem... és nem volt nehéz kitalálni hogy valami nem "oké".
-Biztos nem gondolta komolyan.-győzködött, de ezt még én se hittem el.
-Lehet, de akkor is igaza van.-lesütöttem a szemeim, és mély levegőt vettem.-Lehet hogy haza kellene mennünk...-kezdtem el, de a nagyi közbe vágott.
-Kicsim....mikor már felakarod adni, gondolj arra hogy eddig miért tartottál ki. Nem kell haza mennünk, mert rossz dolgok történtek.-egy kicsit feljebb ült, majd az arcomat figyelte.
-Nem tudom.-csak ennyit tudtam kinyögni. A nagyi pedig előhalászott egy kis papírt a szekrényéből, majd a kezembe nyomta.
-Ezt a számot akkor hívd föl, ha már a szikla szélén állsz és ugrani próbálsz.-hangja határozott volt, mintha tudta volna hogy ez egyszer elfog jönni.
-Ugrani? Már most is szívesen ugranék.-viccelődtem, de közben komolyan gondoltam minden egyes szavamat.
-Tudom, vagy is látom. De tudod mire gondolok.-sóhajtott.-Nem akarlak megijeszteni, de lesz még ennél rosszabb is.

***

Félve nyomtam le a ház ajtajának kilincsét, nagyon reméltem hogy senki sem lesz itthon. Mint egy betörő úgy lopakodtam fel a lépcsőn a szobámig, út közben pedig meggyőződtem arról hogy senki sincs itthon. A szobámba érve mély levegőt vettem, bekapcsoltam a laptopom, lerúgtam magamról a cipőm, a táskám az ágyra vágtam, majd a gépet az ölembe kapva max hangerőn bömböltettem a zenét. Arrébb tettem a laptopot és hátra vágódtam az ágyon.
Egymás után jöttek a zenék, voltak amiket énekeltem de voltak amiket mintha most hallottam volna először. Sóhajtozva küszködtem a könnyeimmel, nem engedtem nekik utat... bármilyen zene is jött. Viszont egy bizonyos pontnál eltört a mécses. Méghozzá One Direction - Over Again, énekeltem nem érdekelt hogy közben zokogok. A hangom nem állt le, bár volt amikor csak beszéltem mint sem énekeltem, de valahogy ez most jól jött. Over Again után jött a More Than This, majd a Irresistible... mindegyiknek kívülről fújtam a szövegét, még magam is meglepődtem. Már mocorogni kezdtem hogy kikapcsoljam mikor meghallottam azt a bizonyos gitár szólót.
-Your hand fits in mine. Like it's made just for me...-kezdtem el, de tovább már nem mertem énekelni.
Hallgattam, és hallgattam közben pedig zokogtam. -Ohh mily meghitt pillanat!-gondoltam magamban, majd az arcomat a kezembe temetve folytattam a szidásomat.

II.13.-Állj már meg...!

Hello Minden Kedves Olvasómnak. 

Meghoztam a már csúcsnak számító sebességgel  a kövit. Remélem tetszik. És KOMMENTELJETEK :) Még úgy döntöttem hogy nem szekállak titeket a xy komi és kövi szokással, mert bízok bennetek, de tényleg jó lenne egy pár vélemény ♥ Előre is köszönöm mindent! Jó olvasást :) 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Reggel lassan nyitottam ki a szemem. Oldalra pillantottam ahol sikeresen megtaláltam a telefonom, kézhez vettem és egy gyenge pillantást vetettem a kijelzőre.
-5:30! Szuper vagy Ann!- jelentettem ki magamban, majd a fejemet a párnába fúrtam hátha sikerül vissza aludnom. Röpke fél órát szenvedtem az ágyban, majd inkább felkeltem. Lecsoszogtam a lépcsőn, út közben hajamat egy laza kontyba fogtam - utálom mikor össze-vissza áll, ráadásul még kócos is- és elkészítettem a szokásos reggeli "kávémat".
Felültem a pultra és lassan kortyolgattam a forró italom, amitől reggeli dús energiát vártam.
Unatkoztam lent, így erőt véve magamon vissza sétáltam a szobámba. Leültem a gép elé majd gyorsan át futottam az e-mailjeimet. Facebook, twitter,tumblr és a szokásos oldalakat is végig böngésztem. Válaszoltam minden üzenetre és nekem szánt posztokra. Kezdtem már ezt is meg unni - senki sem volt fent akivel beszélgethetnék-.
-Persze hajnali 5-kor mire számítottam!-egy kis csalódót hang bujkált a fejemben.
Még utolsó kínomban rá kattintottam Harry twitter oldalára... csak 2-3 posztot találtam ami frissnek mondható. Ennyi.

Felöltöztem, majd a fürdőszobámat megcélozva elvégeztem a szokásos "lányos" dolgokat ... az az sminkeltem, fésülködtem stb.
Vissza térve a szobámba már nem voltam egyedül. Egy elterült Liam-et láttam az ágyamon, hason fekve szuszogott de ahogy meghalotta halk kuncogásom felmordult. Hátán az izmok megfeszültek ahogy a "morgásnak" nevezett akármi elhagyta a torkát. Egyetlen ruha takarta testét, az is csak a szürke melegítő nadrágja volt.
-Bocs... de ahogy bejöttem úgy itt is maradtam. Fáradt vagyok!-nyafogott, amitől én akaratlanul is mosolyogtam. Lehuppantam az ágyra, és figyeltem ahogy próbál megmozdulni, de szerintem se akarata se ereje nem volt.
-Mit fogtok ma csinálni?-kíváncsiskodtam, mire kinyitotta a szemét és elmosolyodott.
-Azt hiszem interjú...- a szavakat alig értettem mivel szinte csak dünnyögött a paplanba.
-Harry nélkül?-jött ki hirtelen a számon, de a végét sikeren elharaptam.
Kis csönd lépet be a beszélgetésünkbe, mire Liam felkelt és egy lusta mozdulattal bele túrt a hajába.
-Ott lesz!-ásított miközben beszélt, majd egy vigyort villantott és kiment.-Remélem eljössz!-szólt vissza az ajtóból majd becsukta.
Arcomra fagyott minden mosoly és érzelem. Megdermedve ültem az ágyon, az agyam pedig megállás nélkül kattogott. Hogy Harry és én egy légtérben, egy szobában, ma ... ez lehetetlen.

***

-És most következik a világ hírű Britt fiú csapat... hölgyeim és uraim a Day for you-ban végre valahára  a One Direction!-kiabálta el magát a műsor vezető. Integetve és óriási mosollyal kimentek, én a színpad mellett álltam ... a fiúk a túl oldalról bekocogtak kezet ráztak a műsor vezetővel majd helyet foglaltak a kanapén.

Rengeteg kérdést tettek fel nekik, legfőképpen abszurd és sablonos kérdések voltak. De a legutolsó kérdés volt az amit még én sem tudtam felfogni, sőt mondhatni majdnem elvágódtam a padlón annyira megszédültem.
-Nah Harry miújság a lányok körében? Tudjuk hogy a Directionerek nem könnyű esetek ... de van más esetleg kiszemelted?-csillogtatta megy a fogait a műsor vezető.
-Öhmmm!-Harry habozott egy ideig, tarkóját vakargatta és a többiek felé pillantgatott.
-Vagy akkor úgy kérdezem mi újság Paigel?-kuncogott egyet a műsorvezető.- Mivan köztettek?-kérdezte már egy kicsit komolyabban. A háttérben a tv-n behozták a képeket amik róluk készült.

Én azt hittem ott helyben tűnök el, a torkomban megduzzadt egy gombóc, a levegőt szaggatottan vettem a szemeim pedig meggyűltek könnyekkel. Niall pillantott ki rám, és láttam a szemén hogy legszívesebben leütötte volna a műsorvezetőt, látta hogy a szemeim csillognak a könnyektől így erőteljesen oldalba könyökölte Harryt, aki azt se tudta miről van szó.
-Nincs köztünk semmi!-szabadkozott. Próbálta követni Niall tekintetét - hogy megnézhesse kit bámul ennyire az Ír manó- de sikeresen átvágtam magam a kábelek és a biztonsági őrök tömegén ... kijutva így az épületből amitől már most hányingert kaptam.
Ahogy a levegő megcsapta az arcom kirázott a hideg. Harrynek van valakije, és én idióta még azt hittem hogy újra lesz olyan hogy "mi". Vagy legalábbis szóba áll velem, vagy felkeres. De nem azt hogy teljesen elfelejt és menekül előlem.
-Anne!-kiabált a szőkeség, majd ahogy kiszúrt lerohant a lépcsőn egyenesen felém. Mikor oda ért, már a  lendületnél fogva a nyakába vetettem magam. Mérhetetlen zokogásba kezdtem, és legszívesebben leordítanám Harry-t.
-Nyugodj meg!-csitított mert a sírásomra mindenki minket bámult, és nem úgy nézhettünk ki mint akik teljesen normálisak.-Ez kamu, ne higgy nekik!-ölelésén egy kicsit szorított.
-Hogy nyugodjak meg ?-szipogtam.-Amióta itt vagyok csak a szar dolgok történnek velem, és már nem bírom idegekkel. A haverod rám se hederít, szó szerint menekül előlem. Nem tudok vele beszélni, pedig ő az egyetlen aki eltudná nekem rendesen magyarázni azokat a rohadt képeket...- a mondat végére már szinte üvöltöttem szegény Niallel. Ő megbánóan nézett és próbálta megérteni a hirtelen kirohanásomat.
-Nem lesz semmi rendben, semmi se lesz jó! És én fogom magam és eltűnök innen. Mert nem fogom az egész életem sírással tölteni.- hadartam még mindig magas hangerőn, de eközben a többiek is megjelentek az ajtóban Niall mögött... most véletlenül Harry is ott állt. Végig néztem rajtuk, egy  kicsit elidőztem Harry tekintettében akinek az "eltűnök" szóra megcsillant a szeme. Nem mondom azt hogy a könnytől, de azt meg nem mondhatom hogy az örömtől ... de nem tudom.
-Sziasztok!-szóltam halkan, és megfordultam majd sietős léptekkel elindultam. Már majdnem azon voltam hogy inkább futok mikor a fiúk elkezdtek utánam kiabálni. Nem foglalkoztam vele, nehezemre esett.
Egy hangot próbáltam kivenni, de az illető nem szólalt meg.

***

-Anne , azonnal állj le!-szólt Liam és próbálta a ruháimat kiszedni a bőröndből, ami az ágyon hevert és dobáltam bele a dolgaim.
-Liam!-szóltam rá erőteljesen, de nem hatotta meg.
-Nem menekülhetsz állandóan! Hallod!-majd maga felé fordított, a vállamat szorongatta a kezeivel és mélyen a szemembe nézett.
-Nem menekülök. Aki menekül az Harry, még pedig előlem!-kiabáltam, mire Liam egy kicsit megszeppent. Hisz egy fejjel nagyobb nálam, erősebb is... én meg itt ordítom az arcába hogy milyen egy seggfej a banda társa. Kicsit se fura életszituáció.
-Beszélj vele!-szólt erőteljesen és megrázta egy kicsit a vállam.
-Te normális vagy?- a szemöldökömet az egekbe húztam, a homlokomat pedig össze ráncoltam. -Most komolyan... szerinted mint szeretnék már azóta amióta kiderültek ezek a szarságok?- hangom dühös és egyben gyenge is volt, de már nem tudtam magamon uralkodni. -Igen? Tényleg?-kérdeztem hangosan, mire Liam értetlenül fürkészte az arcom. -Ezt szeretnéd?-kérdeztem ismét tőle, de inkább mondhatni magamtól, hisz meg se várva Liam válaszát dühösen lerobogtam a lépcsőn közben pedig Harry nevét ordibáltam.
A konyhában volt Niallel és Zaynnel beszélt, egy kicsit feszült volt a levegő köztük de pont nem érdekelt semmi, így beesve a helységbe Harry arcát figyeltem, majd megpróbáltam egy értelmes mondatott kinyögni.
-Beszélhetnénk?-jött ki a számom, mire Harry egy nagyot sóhajtott, éreztem ahogy a többiek mind minket figyelnek, s Liam is utol ért.
-Azt hiszem én akkor most megyek!-szólt, majd a kabátját felkapva a székről elindult a bejárati ajtó felé.
-Nem! Megállsz és válaszolsz a kibaszott kérdéseimre!-kiabáltam már sírva, és próbáltam utána menni de két erős kéz lefogott hátúról, és szorosan magához húzott. A hátam Liam mellkasának nyomódott és éreztem az egyenletlen légzését, és hogy próbál erősen tartani de úgy ficánkoltam hogy nem tartott sokáig a vissza tartási kísérlete. Az ajtót kivágtam - amit Harry a távozásakor becsapott maga után- majd a szememmel gyorsan keresni kezdtem. Jobbra vettem az irányt mivel láttam a széles és magas alakját kirajzolódni a halvány utcai lámpák fényében. Gyorsan kapkodtam a lábaim, és a levegőt is mivel a sírás és a futás nincsenek jóban így a tüdőm az első 3 méteren elkezdett szúrni.
-Harry állj már meg!-kiabáltam, de semmi. Hallottam ahogy a fiúk a ház ajtajából kiabálnak utánam, vagy átunnunk de minden hangot kizárva utolértem Harryt és próbáltam őt megállatni.
-Állj már meg legalább csak 1 percre. -hadartam sírva, de ő csak állt nekem háttal.-Hallod!-szóltam rá erő teljesen és a vállánál fogva magam felé rántottam, legalább így szembe kerültünk egymással.
Szemei csillogtak és tudtam hogy mitől. A fájdalomtól és a bánattól, ő sem sebezhetetlen, ő se tud állandóan erős maradni.

"Eszméletlen érzés melegítőben, pénteken 8 óra után (suliban) egy forró teával leülni és a csodás 25 olvasómnak írni."

♥Köszönöm ♥

Hírek és egy kis előzetes ;)

Sziasztok Kis Olvasóim!

A "FONTOS" fül híreket tartalmaz számotokra :)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Nem fogom azt mondani hogy nem szeretlek, de ha újra elveszítenélek... már nem élném túl! És most megy a szekér is, minden hova turnézni megyünk ... nem lenne időm!- daráltam a szavakat Ann felé. Csak kisírt szemekkel figyelte az ajkaim mozgását.

-Szóval ...-kezdet bele, de elcsuklott a hangja.

-Szóval, nem... nem lennék rá képes.-nyögtem ki.

-Egyszerűbb lett volna ha azt mondod hogy már nem szeretsz!-halkan beszélt, majd felállt és elindult kifelé. 

-Nem ezt mondtam.-suttogtam, már nem hallotta.

***

4 hónap múlva

-Boldog Karácsonyt!-kiabálta el magát El, majd a kezembe nyomot egy piros csomagot. 

-Köszönöm.-öleltem meg, majd betettem a fa alá az ajándékot.

-Nem nyitod ki?-értetlenkedett mire én elmosolyodtam.

-Várjuk meg a többieket.- majd lehuppantam a kanapéra.

-Igaza van Annenek.-kiabált a konyhából Pezz.

A hó nagy pelyhekben lepte el az utakat, a szél lágyan fújta őket ide-oda. A karácsonyfa ékesen díszelgett a szoba közepén, körülötte pedig a kanapé és a kávézó asztal, ami tele volt pakolva minden féle karácsonyi süteménnyel. Hát igen ... ha 5 lány neki áll sütögetni abból nem kevés adag lesz. Izgatottan vártuk a többieket a kanapén... elvileg a  gépük már leszállt, de eddig még egy sms-t se kaptunk hogy "minden oké"-e?!

***

Azt hittem elájulok ott helyben. A lélegzetem is elakadt és a szavak se jöttek ki a torkomból. Lefagytam. Ahogy ott állt előttem. Haja tökéletesen beállítva, rajta egy kötött sapka, alkata magas és izmos. Lazán állt előttem, de látszott rajta hogy egy kicsit ő is ideges... a szeme csillogott a reménytől. Szerintem még maga se tudta hogy most elrohanok előle vagy ott maradok.

-Én....én...!-kezdtem bele, de nem tudtam folytatni. Egy könnycsepp szökött ki a szememből, amit hagytam lefolyni. Arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd közelebb lépve szorosan magához ölelt. 

-Sajnálok mindent! Tényleg mindent!-szabadkozott, és szorosan tartott magához.-Sajnálom hogy nem kerestelek 21 évig... sajnálom!-már szinte suttogta a szavakat a fülembe amitől még jobban kirázott a hideg és a könnyeim csak egyre jobban jöttek.-Szeretlek!

-Én is Alex!Én is.-arcomat pedig a nyakhajlatába fúrtam.