II.12.- Elkezdődött azt hiszem.

Hello minden kedves olvasómnak !

~Mint láthatjátok - és nagyon büszkék is lehettek rám - elég hamar meghoztam a következőt. Próbáltam egy kis vidámságot bele vinni, hogy azért Anne élete ne csak szürkeség legyen ; )

Az előző bejegyzéshez - mint észre vettem- inkább pipáltatok mint írtatok . Ami tök jó és örülök hogy 15 pipa össze jött, de így nem nagyon tudom hogy most végül is mi a teljes véleményetek, szóval ha csak 3 szóval is de kommenteljetek ♥

Köszönök mindent ♥♥

^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^
Az autóban a fiúk beszélgetek, a rádió pedig halkan szólt. Az ablakon kifelé bámulva, egy-egy sztorin elmosolyodtam. Nem gondoltam volna, hogy egyszer pont hozzájuk fogok költözni - persze nem hiszem hogy véglegesen, de nem lenne rossz- és együtt fogunk kelni, és feküdni. Eszméletlen érzés, mert szívem mélyén most egy kicsit boldog vagyok. Hiába vette át a szürkeség az életemet, egy kis szivárvány ott lakozik a köd alatt. S ez a kis szivárvány a fiúk, és az ő akarat erejük... hogy nem hagytak egyedül és hogy segíteni próbálnak. Ezért nagyon hálás vagyok, de ezt a dolgot egyedül kell rendbe hoznom.
London esőbe volt burkolózva mint mindig. Szeretem az esőt, de ez már egy kicsit sok... főleg ebben az idegállapotban - ahova magamat juttattam- nem egy felvidító látvány.
-Igaz Anne?-kacagott Niall, a kérdésre gyorsan vissza estem a való világba, és próbáltam az itteni dolgokra koncentrálni.
-Mi ... bocs nem figyeltem!- magyaráztam a helyzetem, majd Niall felé fordultam , aki épp vezetett.
-Arról beszéltünk a fiúkkal, hogy milyen jó volt a Párizsi koncert még anno, és hogy jó lenne megint oda menni!-mosolygott, és néha rám pillantott, de inkább a kormányozással volt elfoglalva.
-Öhmmm...-kezdtem el, de nem tudtam hogyan is folytathatnám, azt se tudtam miről van szó, nem tudom milyen koncertről beszél. - Igen.-mosolyogtam már szinte kínomban.
-Nem tudod miről beszélek, igaz?- szomorodott el Niall, mire én megráztam a fejem. Nem tudom hogy látta-e egyáltalán a válaszom, de inkább vissza fordultam az ablakhoz és folytattam az eddigi tevékenységem.
-Majd egyszer minden beugrik. Segítünk!- még Liam biztató szavai se tudtak teljesen meggyőzni arról hogy egyszer minden rendbe jön. Mert ilyen a mesékbe sincs, nem hogy itt...!

***

Kiszedtük a bőröndöket a csomagtartóból, és gyors léptekkel bementünk a házba. Nálam csak a táskám, és a kézipoggyászom volt. Megtorpantam a hatalmas ajtó előtt, éreztem ahogy az eső cseppek az arcomra hullanak, és hideg hűvös érzést keltenek bennem. Ahogy ott álltam az ajtó előtt, egyre jobban féltem... féltem a változástól, az új dolgoktól.
-Biztos akarom én ezt?-suttogta egy hang a fejemben. Elnyomóan rossz érzés volt ez az egész, olyan volt mintha nem is én irányítanám az életem. Elveszítettem a kormányozást, és csak sodródók a rossz felé.
Legbelül akartam ezek ellen tenni, de azt érzem hogy nem leszek rá képes....!
-Minden oké?-Zayn rekedtes hangja rázott vissza a jelenbe. Rá pillantottam és bólintottam egyet, nem tudtam volna megszólalni, most valahogy nem.
-Nah gyere! A járást már ismered, a szobád még újdonság.-mosolygott, majd átkarolta a vállam és elindult befelé. Levettem a cipőmet, a kabátomat pedig felakasztottam. A többiek már nagyban tettek-vettek a lakásban, én meg csak ott álltam Zayn mellet, és vártam hogy történjen valami.
-Jaj, ezer bocs!-nevetett Niall. A kezemet megfogva szó szerint felhúzott a lépcsőn, a többiek pedig utánunk. A nekem már ismert folyosón haladtunk végig, a végén viszont megálltunk, nem jártam még ebben a szobában, ismeretlen volt. A hatalmas bézs színű ajtó előtt földbe gyökerezett lábakkal álltam. Niall mögém állt, és a fiúkkal a lassú mozdulataimat vizslatták.
Ahogy kitártam az ajtót, egy hatalmas szoba tárult elém, nem volt benne sok minden egy asztal, egy ágy és egy kis szekrény.
-Hát igen!-kuncogott fel Lou.-A berendezéssel van még mit csinálni.- mosolygott. Apró lépésekkel haladtam befelé, s a szoba minden szegletét átfutottam a szememmel.
-Köszönöm, tökéletes.-leraktam a cuccom, majd vissza sétáltam a fiúkhoz és mindenkinek adtam egy ölelést és puszit.
-Akkor hagyunk kipakolni, ha gondolod utána benézhetnénk a városba néhány dologért ...!-majd a szoba felé gesztikulált. Én mosolyogva bólintottam, majd elkezdtem a bőröndjeim felhurcolását. Liam boldogan segített, így én csak egyet tudtam felvinni... de most komolyan amíg én egyet felcibáltam, ő simán felvitt hármat. Azért ilyen gyenge, és lassú még nem vagyok.
-Köszönöm.-egy puszit nyomtam az arcára, majd figyeltem ahogy elhagyja a szobát, s az ajtót maga mögött becsukja. Mély levegőt vettem, amit egy nagy sóhajtással engedtem ki. Tarkómat simogattam, s próbáltam rendet tenni a fejemben.

***

-Ez a szín jó!-kiáltotta el magát Lou, Zaynnel szemben. Zayn csak a szemét forgatta mosolyogva, s inkább Loura hagyta a dolgot.
-De nem lehet minden narancssárga te mafla ! - kuncogtam, és egy kicsit meglöktem őt a vállammal.
A kis répa bolond egy szomorú arcot próbált erőltetni - úgy nézet ki mint egy 5 éves- de nem nagyon sikerült, mivel mindenki nevetett. Szerintem a baleset óta most érzem először igazán boldognak magam, önfeledten nevethetek és semmi sem ronthatja el. Mert ők itt vannak nekem.
-Akkor csak azt a plüss répát vegyük meg!-könyörgött mosolyogva, én egy aprót bólintottam, mire ő felsikítva rohant hogy kiválassza a megfelelő plüsst, ami az óriási szemeivel engem fog ijesztgetni esténként.
Megvettünk mindent amit szükségesnek találtam, majd néhány kiegészítő után a várost kezdtük el bejárni.

A szatyrokat betettük a kocsiba, s a további utunkat már gyalog tettük meg.  Először egy Starbuck's-t közelítettünk meg -több kevesebb sikerrel-. A rajongók egyre csak többen és többen lettek, én nem nagyon bírtam a sikítozó, lökdösődő lányokat így az első felszabadult ajtót megcélozva szó szerint beestem a kávézó ajtaján. A pénztár felé kezdtem lépkedni, mikor valaki a nevemet kiabálta, tekintetemmel az asztalokat futottam körbe, de a hang forrását nem nagyon találtam, míg ki nem szúrtam Kells-t ahogy egy óriási vigyorral a kezét lengetve ül az asztalnál. Mutattam neki hogy 1 perc és vissza térek, majd gyorsan a kasszához siettem. A forró tejeskávémat megkapva az asztalhoz ültem ahol Kells már egy nagy öleléssel fogadott.
-Nah mi újság? Hova tűntél?-mosolygott kedvesen, majd bele ivott az italába.
-Élek. A fiúkhoz költöztem egy időre.-szóltam, és láttam ahogy Kells arca a boldogról meglepődöttre változik.
-Miért?-tette fel a kérdést, amire még magam se nagyon tudok válaszolni.
-Ezt láttam a legjobbnak.-már szinte suttogva beszéltem, de Kells még így is meghallotta.
-Erős vagy, jól csinálod, és nem szabad feladni. - az alkaromat simogatta, és két csillogó kék szemével bájosan nézett rám. Egy halvány mosolyt próbáltam a külvilág felé mutatni, de nem sikerült.
-Megjöttünk!-léptek oda a fiúk az asztalhoz, egy kicsit kifulladva és fáradtan. Kells üdvözölte őket egy-egy öleléssel, de már ment is el mivel az esküvőre kell készülnie. Én még gyorsan megkérdeztem hogy akkor most végül is milyen lesz a ruhám, és hogy mikor lesz de választ nem kaptam, csak egy széles vigyort.
A fiúkkal még ültünk a kávézóban talán 1-2 órát, aztán haza indultunk mert Lou kiakarta bontani a répát.

***

-Ez szuper lett!-karolta át a vállam Niall az ajtóban.
-Próbálkoztam!-mosolyodtam el.
-Asszem ez lesz az új dekkolós helyem.- szólt Liam, és beljebb lépve körül nézett.
-Mi lesz a vacsi?-fordult felém Niall, amire én elkezdtem nevetni.
-Ez az első napom, és én csináljam a kaját is?-kuncogtam.- Majd mindjárt kiderül.- s elkezdtem lefele menni, hogy kitaláljam mit tudok felhasználnia hűtőből.
Gyorsan össze ütöttem egy milánóit, majd az asztalra kihelyezve hangosan elkiabáltam magam.
-Kész a kaja!-ordítottam, és az utolsó tányért letéve helyet foglaltam a nekem szimpatikus széken.
-Éljen Ann!-rohant le a lépcsőn elsőnek Niall. Miért is csodálkozom?! Mosolyogva figyeltem ahogy mindenki szed magának egy jókora adagot, majd amikor én következtem egy közepes kanálnyit pakoltam a magam kis tányérjára.
-Nem viszed túlzásba!- nyögte Niall kuncogva teli szájjal.
-Először nyeld le!-nevettem rajta, és én is elkezdtem enni.

II.11.- Mindent rendbe hozni!

Kedves Olvasóim!

~Hát ismét Hello mindenki ♥ Nem tudom kik olvasták az előző bejegyzésem úgy mond siránkozás, mert mint Annehez hasonlóan egy óriási idióta vagyok a világ közepén.  Szóval, ígérem nem lesz több ilyen. Megpróbálom a világot a régi Tiff szemével nézni, ami a napsütés és az esőben sétálás a tetőfokon volt.
Fura vagyok tudom, ezt eddig nem is titkoltam ;) De tényleg a körülöttem lévő dolgok nem mindenhol "Happy World Forever" (főleg itthon). Nah de nem is pofázok többet erről. 
~Remélem "Tetszik" a rész :) És kommenteltek ♥ mint láthatjátok a desing megint változott ( kérlek erről is írjátok le a véleményeteket, fontos nekem ♥). Tudom kicsit sokszor változik, de hát így nem lesz unalmas. Amúgy minden blogomon változtattam : D én a nagy ész!  Megpróbálok a jövőre nézve jó részeket hozni, és egy kis újdonságot vinni a szürke őszi hétköznapokba. Nézetek körül a "Help" és a "Criticism" bejegyzésnél :) Kaptam kritikát ♥ És a tieiteket is szívesen látom :) küldhetitek e-mailben ( cicatifi@msn.com) vagy akár megjegyzésben is küldhetitek. 
Nah jó elég a szövegelésből!! Olvassatok és érezzétek jól magatokat ♥♥. És köszönöm a rengeteg biztatást a blog folytatása érdekében. Jólesett ♥

 Ui.:  14.927 oldalmegjenítés ! *o* / 2013.09.20.  7:50 !/

ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ

Egy idő után már nem hallottam semmit. Sem káromkodás, sőt még mászkálást vagy esetleg az ajtó felfeszítésének próbáját sem. Félve nyomtam le a kilincset, először csak résnyire nyitottam ki. 

-Sehol senki!-gondoltam magamban. Óvatosan és lassan tártam ki a barna fenyő ajtót. Kisebb-nagyobb nyikorgások után elém tárult a nappali és a kis konyha. Lassan és már szinte lábujjhegyen lépkedtem. A szám elé kaptam a kezem, mikor megláttam a 4 fiút a nappaliban. Mintha épp szökni próbálnék, körülbelül úgy éreztem magam. Bár szerintem nevezhetjük ennek is. Niall és Louis a kanapén aludtak, Zayn és Liam pedig egy-egy bőrfotelben. 

-Szuper!-jelentettem ki, és a cipőmet halkan felvettem, a kabátommal együtt véve, majd az ajtó felé igyekeztem.  A fiúkat figyelve lépkedtem az ajtó felé, és próbáltam nem rá  lépni az üveg szilánkokra.

-Meg se próbáld!-szólalt meg a mély hang, én pedig ijedtemben össze rezzentem és sikerült belerúgnom a földön heverő nagyobb váza darabba. Nem válaszoltam csak földbe gyökerezett lábakkal álltam.

-Mozdulj már Ann! Édes istenem, tűnj már innen!-kiabáltam magammal a fejemben. Tényleg egy ökör vagyok. Miközben magamat szidtam, nem vettem észre hogy Niall mér előttem áll. 

-Mit akartok?- szóltam halkan, és próbáltam a szemkontaktust kerülni. Ha belenézek tudom hogy megtörök, és nem szabad, nem lehet mindig gyenge. Nem vagyok már kislány!

-Segíteni szeretnék!-szólalt meg kedves lágy hangján a szőkeség. Végig simította a kezem, majd a kézfejemet össze tapasztotta az övével és a kanapé felé indult el velem. 

-Nem kell segítenetek!-ültem le, körbe néztem mindenkin. Tudták hogy hazudok, tudták hogy szükségem van rájuk, mert különben olyan dolgot is megtennék amiből tuti nem jövök ki élve. Csak körbe kell nézni a lakásban, mint valami elmebeteg. -Kezdem úgy érezni az is vagyok.-.

-Nem lenne neked is könnyebb ha elmondanánk a dolgokat?-mondta Zayn egy kicsit félve. Nem tudom hogy most tőlem tart, vagy a többiek mondtak neki valamit.

-Hogy érted?-néztem rá furán. Ő csak körbe nézett, mire mindenki bólintott.

-Akkor kezdjünk neki!-csapta össze a tenyerét Louis, mire Niall szúrós tekintettel nézett rá, Lou szomorúan félre húzta a száját, majd tovább figyelt engem.  Én még mindig értetlenül néztem rájuk, s vártam a magyarázatot.

-Tudjuk hogy lassan kezd össze állni a kép. Ezért vagy kiakadva Harryre. Jó hogy lassan emlékszel rá.-egy halvány mosoly húzódott Liam arcára.

-Nem!-szakítottam hirtelen félbe.-Nem emlékszem Harryre.-hangom csalódott volt, és bánatos, de szívem legmélyén talán még egy kicsit dühös is voltam. Dühös amiért csak most tépik fel a ragtapaszt, és nem fél évvel ezelőtt.

-Hogy érted hogy nem emlékszel?-lepődött meg Niall. Tekintettemet rá vezettem és a könnyektől küzködve magyaráztam tovább.

-Úgy ahogy mondom. Csak a képek miatt voltam kiakadva. Harryre mint akkori barátomra vagy nem tudom mimre... nem emlékszem. Semmire!-hadartam.- Nem tudom hogy miért. De nem is érdekel, ő nem keresett , így én minek tegyem.-fakadtam ki, és a könnyeim ismét utat törtek maguknak.

-Tévedsz!-Zayn szólalt meg, majd felállt és a laptopomat a pultról a kávézó asztalra tette. Bekapcsolta és egy videót kereset, vagy zenét. Nem tudom.

-Mit csinálsz?-érdeklődtem, majd mellé kuporodva figyeltem a monitort.

Videók sokaságát játszotta le nekem. Koncertek ahol Harry elsírta magát pl. a "Little Things"-nél, és leviharzott a színpadról, az interjúkat ahol mindig a " csodás lány" néven szerepeltem, sose mondta ki a nevem. A rádiós hangfelvételt is megmutatta, amit múltkor hallottam. 

-De miért nem keresett meg személyesen?-kérdeztem és a zsebkendőért nyúltam  az asztalon.

-Mert nem volt szabad!-sóhajtott Lou. Értetlenül néztem rá, mire ő folytatta.

-Anyukád azt mondta hogy ha még egyszer meglát Harryvel a médiában akkor gondoskodik arról hogy soha többet ne lássunk. Így Harry nem tudott mit csinálni, remélte hogy egyszer majd észre veszed a videókat vagy hallod a rádiót és beugrik minden. De mesélte hogy találkoztatok a parton és hogy nem is emlékszel rá. Így még jobban össze tört, és kezelhetetlen lett.-mesélt.- Abban a félévben sok minden történt vele. Össze omlott lelkileg, nem érdekelte semmi, és senki. Csak te. De mivel te nem lehettél az övé, így a drog és a pia kezét fogva elindult a lejtőn. 4-edik hónapja jár elvonóra.-sóhajtott. Nekem pedig elállt a lélegzetem, nem kaptam levegőt és szédültem.

-Nem érzem jól ...-kezdtem el, de nem tudtam befejezni. Felpattantam a kanapéról, és egyenesen a fürdőszoba felé rohantam. Oda érve szó szerint kidobtam a rókát. 

Már vagy 20 perce ölelem a wc-t, kezdem azt érezni hogy ő lesz az új barátom. Niall mellettem guggol, Zayn egy pohár vízzel a kezében próbál segíteni, de szegény nem tud mit kezdeni a helyzettel. Louist pedig Liam próbálja megnyugtatni, és lebeszélni arról hogy a mentő felesleges. Egyetértek, semmi kedvem most ezért kórházba rohanni. 

-Tuti jól vagy?-kérdezte Lou, már vagy századszorra.

Nem válaszoltam, csak bólogatni voltam képes, mert az újabb adag jött kifelé. 

Niall a hátamat simogatta, és a hajamat próbáltam arrébb söpörni. Örültem hogy itt vannak velem, és hogy aggódnak, mert ez az jelentette hogy fontos vagyok nekik. Legalább nekik. 

***

Már kezdtem egy kicsit jobban kinézni, eltűnt a sápadtság és a wc-t kagylót se kell ölelgetnem. Fáradtan ültem a kanapén, jobbomon Niall a túl oldalon pedig Liam, szembe pedig Zayn és Lou. 

-Nem tudom hogy jó ötlet-e most felhozni a dolgot... de én már nagyon türelmetlen vagyok.-hadarta Zayn.  Én rá néztem és egy óvatosat bólintottam, jelezve hogy nyugodtan mondja.

-Mi lenne ha egy kis időre hozzánk költöznél?-vetette fel a kérdést, mire a többiek rá kapták a tekintetüket.-Bocs, de meg kellett kérdeznem!

-Úgy sincs már miért ebben a szobában lennem. Köszönöm.-majd egy halvány mosolyt húztam az arcomra. Legalább lássák hogy annyira nem vagyok össze törve, mint amennyire annak látszódóm. 

***

Össze pakoltam a cuccaim, a nagyiét is. Magammal viszem, hisz minek maradjon itt. És lehet hogy még vissza jön, vagy felépül. -Remélem!-visszhangzott a fejemben.

-Kész vagy?- hallottam Niall hangját az ajtóból, hátra fordultam. Lazán, karba tett kézzel neki dőlt az ajtó félfának. Mosolyra húztam a szám, és becipzároztam az utolsó bőröndöt is.

-Mehetünk!-mondtam és felkaptam az ágyról a dzsekim, belebújtam és össze cipzároztam magamon. Ősz közepe van, és London eleve nem egy meleg éghajlatú város. Az ajtóhoz lépve Niall kitárta a karjait, és erősen közé zárt. Én a pulcsijába fúrtam az arcom, és ismét küszködtem a könnyeimmel. 

-Jó lesz, ne félj. Egyszer minden rendben lesz.-suttogta. 

-Egyszer!-ismételten csalódottan  Elváltunk egymástól, én gyorsan meg töröltem a szemeim, ezáltal győztem a könnyeim felett. -Éljek én!-gondoltam. Elindultunk, mindenkinek volt vagy 2 bőrönd a kezében.  Az ajtót kulcsa zárva, ismét érzem hogy elhagytam egy korszakot. Egy rossz és fájdalmas korszakot, és már csak remélni tudom hogy ez után tényleg minden rendben lesz. Új kilátásaim : mindent rendbe hozni!

*Tiff voltam.* "Új kilátásaim: mindent rendbe hozni"*

Egy darabka magamból!

Sziasztok! Nem akarok senkit ezzel traktálni! Előre szólók a bejegyzés RÓLAM és a mostani "világomról" szól. Ha nem akarsz lelkizni és a kitálalásomat olvasni akkor inkább zárd be az oldalt!! Én előre szóltam! ( :) )

Tudom hogy nem mindenkinek van kedve egy "blog író" siránkozását olvasni... de már nem tudom magamba tartani a dolgot, és jelen pillanatban nem is állok olyan lábon hogy ezt bárkinek elmondhassam! ( remélem rátok számíthatok, egyetlen kis olvasóim ♥)

Talán az egész ott kezdődik hogy túlságosan is meg akarok mindenkinek felelni!
-az iskolában
-a blogírás területén
-itthon
-mindenhol!

Tudom hogy nem az enyém a legjobb és a legtökéletesebb blog. Tudom hogy van még mit tanulnom, és hogy ez csak rajtam múlik. Azt is tudom hogy van ennél az oldalnál 100 másik jobb, és van olyan is ami már az első bejegyzésnél kap 40 felíratkozótt és 10.00 oldalmegjelenítést. Nem azt mondom hogy nem tökéletes ez ami eddig sikerült, mert eszméletlenül boldog vagyok hogy TI legalább vagytok nekem. De valahogy még is "lemaradva" érzem magam, mert épp nem tökéletesen harmonizál a fejlécem az oldalhoz, és hogy nem XY betűtípussal van a cím. Hogy nem kis csillám a kurzor, és  hogy lehetne szebb és jobb is.
Elfogadom mindenki tanácsát, kritikáját. De miért sablon blog ha egyszer én írom és az én fejemből pattan ki a mondtad vagy épp a bekezdés. Miért?!
Ezek azok a dolgok amik így mindig egy kicsit elásnak. Bevallom hogy nem azért nincs már napi szinten rész, mert nincs ötletem... mert higgyétek el már leírtam magamban vagy 30 részt. De valahogy nem érzem hogy bárkit is érdekelne ez a kis valami amit néha megnyitnak.( akinek nem inge, ne vegye magára)
Több mint 20 blognak vagyok a felíratkozója, és mint "bloggerina" tudom hogy mennyit számít egyeseknek egy pipa vagy komment. Ezért ahol tudok csak nyomot hagyok magam után.
Annyi jó ... sőt tökéletes sztorit olvastam már, hogy szégyenembe elbújnék. Az össze írót akinek a blogját olvasom titkon irigylem is, mert elképesztő hogy egyeseknek milyen tág a szó kincse, és milyen eszméletlen a fantáziája, nah meg hogy milyen pontosan tudja leírni például az adott helyzetek sokaságát.
Én emellett elbújhatok.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az életem ami mostanság egy gyorsasági vonathoz hasonló, nem azért mert rohanok. Hanem mert olyan "álmaim" vannak amihez 18-19 évesnek kéne lennem. Idióta vagyok tudom.
Nem nagyon szoktam senkinek se mesélni a terveimről mert félek, kiröhögnek. Pedig ez vagyok én ... sajnos álmokból építek várat. Nem mondom hogy nem akarom őket betejesíteni vagy épp valóra váltani, de addig annyi idő van még..! Lehet hogy holnap reggel elcsap egy busz! ( ahh megkönnyebbülés lenne a világnak!) Örök álmodozónak nevezem magam, és remélem hogy ez mindig is meg marad. Vannak terveim a jövőmet illetően.... vannak.... vagy lesznek... vagy felakasztom magam! ( höh :D)
Senkinek nem tudom elmesélni, miért sírok éjszakánként, és hogy miért omlok össze legbelül.
Senki nem kérdezi hogy miért vagyok szomorú.... mert sose mutatom... így esélyük se lenne rá kérdezni.
Okos vagyok .. pacsi nekem*
A mosoly és a nevetés az én egyetlen támaszom a napjaim túl éléséhez. És remélem hogy így új osztályba/iskolába kerültem talán a barátaim is a segítségemre lesznek.
És remélem ti se tűntök el a homály fekete fátylában.
( Szeretem az életet nem erről van szó, nem mindig vagyok "depis" vagy hogy mondják... de már 2-3 hónapja ez van.. és ez rohadt szar! Meg kell változnom ... azt hiszem!)

Ui.: Nem szándékoztam senkit fárasztani ezzel, bocsánat.
És nem azért nyaggatlak titeket mindig hogy -Pipa, meg komi!- mert tudom hogy van jobb dolgotok is... de ezen a téren ami a blogot érinti ... csak a ti véleményetekre számíthatok.
Nem tudom mikor fogok részt hozni, lehet hogy soha... nem tudom! De tényleg sajnálok mindent! A szörnyűbbnél szörnyűbb részeket és... mindent! Szerintem ez az a blog vagy ahogy mondanák "sablon történet" ami senkinek sem hiányozna !

*A megsemmisült  Tiff *

http://mylifeismydreamandmystory.blogspot.hu/

II. 10.- Az élet az ami nekem mindig keresztbe tesz!

Sziasztok :) Egy kicsit már hiányzott ez az egész, hogy írjak és hogy ti is nekem. Nem tudom hogyan hálálhatnám meg a sok kommentett és a pipákat. A rész nem lett a legjobb de nekem nagyon tetszik. 

Remélem nektek is ♥

( a hangulatom és a kedvem nem olyan mint rég, szerintem megváltoztam...pedig nem akartam! nem tudom mit csináljak és elakadtam... az élet egy akadályt tett elém amit nem tudok át ugrani. sajnálom)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Reggel a kisebb hangzavarra és a szobába besütő napra keltem. Szemeim égtek és miután a tükör elé botorkáltam meggyőződhettem arról is hogy be vannak dagadva, a tegnapi sírás. Hurrá.
Megágyaztam és a ruháimat rá terítve - hogy azért még se kuplerájt hagyjak magam után- lementem.  A lépcső aljáról figyeltem a fiúkat akik "próbáltak" rendet tenni.
-Hát te?- kérdezte Niall, majd mindenki rám kapta a tekintetét.
-Azt hiszem be aludtam, az egyik szobában.-vakargattam a tarkóm kínomban, de egy halvány mosolyt villantottam, ne értésék félre a helyzetet.
-Sokat ittál?-nevetett Niall, és oda jött mellém.
-Nem!-nevettem most már én is. Valahogy mindig kitudják hozni belőlem, azt a bizonyos nevetgélős kislányt. Főleg Niall, ő olyan mint egy kisgyerek, mindig mindenben a jót látja, és képes bármin röhögő görcsöt kapni. Csodálatos ember, de ők 4-en mind azok.
-Jól aludtál?- kérdezte Zayn és leült mellém a kanapén.
-Igen!-mosolyogtam.
-Nm fáztál ebbe a pulcsiba?-nevetett, és egy kaján vigyor jelent meg az arcán.
Végig néztem magamon, majd nevetve Zayn vállába boxoltam.
Még mindig Harry pulcsijában voltam, kócos hajjal, ami lazán a vállamra omlott, és a feldagadt szemeimmel... csodás látvány lehetek. Nem csodálkoznék ha a fiúk fognák magukat és az első adandó alkalommal kirohannának az ajtón.
-Harry?-tettem fel bizonytalanul a kérdést.
-Öhmmm!-kezdet bele Louis, de nem nagyon akarta befejezni. Én csak furcsállva figyeltem, majd a többi fiún is végig futott a tekintettem.
-Baj történt?-fakadtam ki, mire mindenki csodálkozva bámult. -Hahóóó skacok... mondjátok már el!-próbáltam egy kicsit lenyugodni. -Kevésbé feltűnően is aggódhatnék- gondoltam magamban, hisz a végén még rá jönnek.
-Azt hiszem a repülőtéren van már!- kezdett bele Liam, majd a többiek helyeselve bólogattak.
-Elutazik?- kérdeztem és a pulcsi alját kezdtem el csavargatni.
-Nem.-vágta rá Niall mosolyogva.-Turnéra megyünk, csak ő valamiért előre ment.-rántotta meg a vállát.
-Hogy érted hogy előre ment?-kaptam föl a fejem, és próbáltam vissza tartani a kitörésre kész könnyeimet.
-Hát, szokta ez csinálni.-mondta Lou és felállt mert a konyhába hangos zenélésbe kezdet egy telefon.
-Ez már a sokadik alkalom, nem tudjuk miért... de ha neki így jó. Akkor csinálja!-mosolygott Zayn.
-De reggel itthon volt még!-jelentette ki Liam, mire bennem megállt az utolsó lélegzet vétel is.
-Hogy mi?-pattantam fel és kérdően néztem körbe a fiúkon.
-Hát a cuccaiért haza jött! De mi a baj?- kérdezte Zayn, és a kezemet megfogva próbált maga felé fordítani.
Rá néztem, majd a kezemet kihúztam a fogásából és felszaladtam az emeletre. Be érve a szobába magamra zártam az ajtót, és óriási zokogásba fakadtam ki. Az ágyra dőlve szorongattam a képet.
-Mi ütött beléd?- kérdeztem magamtól. Mi a f*rancért sírok, hisz alig ismerem. De a képek meg azt mutatták hogy valaha több volt nekem mint sima barát. De akkor miért nem próbál velem valamit kezdeni... miért kell folyton eltűnnie?! Miért nem ad lehetősséget?! Miért ilyen az élet velem?!
Felkaptam a ruhámat, majd a képel és a pulcsival a kezemben kirontottam a bejárati ajtón, és egyenesen haza indultam.

***

Beléptem az ajtón és irtó nagy rumlit találtam. Össze tőrt váza, pohár és az üveg asztal is KO. volt. Mintha valaki beleesett volna.
-Úr isten!-kaptam a kezem a szám elé.-Nagyi?!-kiabáltam torkom szakadtából, de senki nem válaszolt. A telefonhoz rohantam és a készülék a recepciót kapcsolta.
-Kells... hol van a nagyi?-kérdeztem két szipogás közt.
-Jaj drágám!-sóhajtott egyet, majd a telefon szünetelve sípolni kezdett. Furcsállva emeltem el a fülem mellől, majd egy idő után rá jöttem, letette.
Az ajtó lassan nyílt és belépet rajta Kells. Én felálltam és kisírt tekintettel bámultam ahogy egyre közelebb jön hozzám majd szorosan megölel. A nyakhajlatába fúrtam az arcom és zokogni kezdtem.

***

Ahogy ott ültem és fogtam a hideg kezét, elgondolkodtam hogy ezek után mi értelme van az életemnek.
Miért kell nekem ezek után  emelt fővel végig sétálni bárhol is. Minek és Miért?!
-Anne Clever?-lépett be a rideg szobába egy fehér köpenyes férfi. Ősz szakálla és halvány kék beesett szemei bölcs és udvarias tekintély adtak az arcának. Látszott rajta hogy már ő sem fiatal.
-Igen!-álltam föl és fordultam szembe a férfival.
-Dr.Heminngton!-mutatkozott be, és kezet rázott velem.-Sajnos nem tudok jó híreket hozni.
-Gondoltam!-sütöttem le a szemeim, majd erőt vettem magamon hogy tovább hallgassam a doktort.
-A sérülések nem fognak könnyen begyógyulni, mivel  gyenge a szervezete. S sajnos az se biztos hogy a rák maximum 80%-ban elfog tűnni a szervezetéből. De higgye el mindent megpróbálunk!- a szavak szíven ütöttek és csak még jobban az össze omlás felé tereltek.
-Rendben! Elnézést de nekem mennem kell!- és olyan gyorsan próbáltam meg kijutni a kórházból mint még soha senki.
Úgy kapkodtam a lábaim hogy már szinte rohantam. Felszaladtam a lépcsőn és berontottam a hotel szobába. A törött üveg darabok még mindig ott voltak, a táskámat elhajítottam valahova a szoba sarkába.
Felment bennem az adrenalin, vagy a düh... vagy mind kettő. Törni, zúzni és szó szerint ordítani kezdtem.
-Miért? Miért kell engem szívatni? Hogy tűnék el a p*csába!-kiabáltam és a székeket borítottam fel, majd az asztalhoz lépve a megmaradt lábait kezdtem el mérgemben rugdosni. Vagy is hát kettő kellet és már a szoba minden területén megtalálhatóak voltak.
 A szilánkokat kezdtem el szanaszét rugdosni, mint akit semmi sem érdekel. De ez sajnos így volt, nem érdekelt senki és semmi. Maradék erőmben a földre rogytam és az arcomat a kezembe temetve zokogtam. A szilánkok a tenyerembe és a térdembe fúródtak. Égett és fájt, de nem érdekelt. -Megérdemlem!-hajtogattam.
-Anne!-kiabált valaki az ajtó túl oldaláról, mellé a dörömbölés is jártul, amitől össze rezzentem.
A zár kattan, az ajtó nyílik. 4 kikerekedett szempárral találom szembe magam.
-Anne!-szólalt meg Louis és elindult felém. Én hirtelen felpattantam, és a szobám felé kezdtem el hátrálni. A térdeimet nem tudtam teljesen kinyújtani, mivel a szilánkok belefúródtak.  
-Kérlek!-mondta halkan és az asztalt kikerülve, közeledett felém.
-Tűnjetek el!-kiáltottam, és háttal neki ütköztem az ajtómnak.
-Kérlek, engedd hogy segítsünk!- mondta Niall, majd ő is elindult.
-Nem tudtok ti semmit, nem tudtok segíteni sem! Menjetek el!-hadartam és az ajtóm kilincsére markolva egy szempillantás alatt a túloldalon találtam magam. Bezártam és már csak a fiúk káromkodását és kiabálását hallottam.

II. 9- Megőrültem...

Sziasztok. Háááát :) Haladunk felfelé :) Meghoztam a kövit, amihez örülnék ha mindenki kommentelne ♥

Sajnálom hogy ilyen sokat kellet várni :/ Remélem tetszik :) *Tiffvoltam*xPuszix

ui.: Lassan meg van a 14.000 oldal megjelenítés *o* Eszméletlenek vagytok, nagyon köszönöm :)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Belépve az ajtón már falat rengető zene fogadott. Hol rohangáló emberek, hol pedig egy kicsit nyugisabbak. Mindenkinek piros papír pohár volt a kezében, és mindenki be volt öltözve.  A lányok többsége ahogy elnéztem leginkább Playboy nyuszi vagy cica volt. Szó szerint tömeg gyártmányok.
-Szia!-mosolyogtam és megbökdöstem Niall vállát.
-Hellooooo!-kiabálta el magát, és szorosan megölelt.
-Harry?-bukott ki belőlem a kérdés mikor elváltunk egymástól.
-Öhmmm. Nem tudom.- szólt, és bele kortyolt az italába.
-Niall!-szóltam rá, tudtam hogy hazudik.-Tudom hogy tudod, hogy hol van!-magyaráztam és közben körbe néztem.-Fent van?-mutogattam a lépcső felé, de Niall csak nézet rám. -Hahhóó!-és integettem a szeme előtt, olyan volt mint egy zombi, pedig még csak a buli elején voltunk.
-Mondom hogy nem tudom.-rántotta meg a vállát.
-Jó akkor megnézem a szobájában.-majd elindultam egy pohárral a kezemben az emeletre.  Fent alig voltak, szerintem tudták hogy oda tilos a feljárás, nem nagyon kellene randalírozni. Elmentem egy jó pár ajtó mellet, de nem tudtam hogy vajon melyikbe kellene benyitnom. Megálltam egy ajtó előtt és félve, de azért erőteljesen bekopogtam. Nem válaszolt senki...benyitottam.
Az egész szoba csodálatos volt, barna színekben pompázott de még se volt sötét. Tényleg eszméletlenül szép volt. Körbe néztem, majd leültem az ágyra. Egy kicsit rugóztam rajta, amin önkénytelenül is elmosolyodtam.
Ahogy hallottam a többiek kint vannak a kertben, mivel éppen Liam nevét sikoltják, meg azt is hogy "ugorj"!
-Három... kettő... egy!-számoltam, majd egy óriási sikítás után elkönyveltem magamban hogy Liam beleugrott a medencébe.
-Hát te?-jött egy kedves hang az ajtóból.
-Én?-kérdeztem vissza-jesszus Ann csak te vagy a szobában-.
-Baj van?-majd leült mellém és térdein megtámasztotta a kezeit, amiben egy szintén piros pohár pihent.
-Nem, dehogy.-vágtam egyből vissza. Nem tudnám per pillanat kiönteni a lelkem. Dühös vagyok és csalódott.
-Akkor?
-Nincs semmi akkor...!-mosolyogtam, gondoltam ezzel lezárjuk a témát.
-Mond már!-győzködött és meglökdöste a térdem.
-Miért nem vagy lent?-próbáltam a téma terelést-nem sok sikerrel-.
-Miért tereled... Anne válaszolj!-a mosolyom eltűnt.
-Nem tudod hol van Harry?-kérdeztem, ha már így beszélgetünk valami infót is had tudjak meg.
-Ha elmondod miért vagy itt egyedül, és mi a baj akkor elmondom!-mosolygott.
-Jó legyen!-mentem bele, de valahogy nem tudtam folytatni. Mély levegőt vettem, és a könnyeimet vissza szorítva kezdtem el mesélni.
-Harry meg Én! Találtam egy csomó képet. És nem tudom hogy most mivan!- hadartam tőmondatokban, reméltem így hamarabb túl leszünk rajta.
-Mivan?-nevetett.
-Nah, hol van Harry?-pattantam fel.
-Ha nincs a szobájában akkor a parton, ha pedig ott sincs akkor nem tudom. Nézd meg majd valamikor a London Eyenál. Ott szokott kuksolni egyedül a sötétben.-és lehúzta a maradék löttyöt a pohárból.
-Szuper!-válaszoltam csalódottan.
-Nah mentem le bulizni. Gyere te is!-majd elindult kifelé.
-Egy kicsit később!- s vissza ültem az ágyra.
-Ahogy érzed Ann. Szia!- és integetve kilépet az ajtón, amit maga után becsukott.
-Szia Zayn!-suttogtam halkan, hisz már úgy se hallja.
Kivánszorogtam az ajtón, majd egyből balra indultam. Megálltam egy ajtó előtt, fekete betűkkel - szerintem újjal- rá volt írva vagy inkább festve hogy "HARRY".
-Áháh. Meg vagy!-kiáltottam el magam és mint aki épp beesni készül szó szerint belöktem az ajtót.
-Harry?-körül néztem, de sehol senki. -A francba hogy te mindig eltűnsz. Mindig!- majd eszembe jutottak a képek, hogy végülis eltűnt az életemből. Egy fél évre, és még csak nem is kereset. A többiek sem, de hát ha ott vannak azok a képek, amik  bebizonyítják hogy több volt köztünk mint szimpla barátság akkor ... akkor miért nem próbálta fel venni velem a kapcsolatot.  Zavaros az egész.
A fiúk nem hozták fel egyszer sem Harryt, addig míg meg nem jelent a házban. Kiderül hogy egy bandában vannak, hogy mindig is abban voltak. Én meg nem emlékeztem rá, idióta vagyok. Egy szánalmas emberi lény, akinek semmi célja és életkedve.
-Mit csináljak?-tettem fel a plátói kérdést, mintha választ várnék valakitől. A nagy semmitől.
Harry szobájában járkáltam, becsuktam az ajtót, remélve hogy senki nem nyit rám. Levettem a magassarkúm és az ágyra dobtam. Minden meg néztem, beszívtam a szoba illatát. Mintha meghalt volna, vagy valami. Teljesen megőrültem. A polc szélén húztam végig az újaim mikor megakadtam egy képnél. Harry és Én , együtt.
-És soha nem mondtad volna el?-majd a szememet törölgettem kezemben a képpel.
Mosolyogva  a karjaiban, és mindent elfelejtettem.
Minden emléket és minden együtt töltött percet elfelejtettem. Ilyenkor a föld alá tudnám ásni magam. A képet is letettem az ágyra majd a szekrénye felé vettem az irányt. Kitárva az ajtóit megcsapott a jellegzetes férfi illat. Vagy is az ő illata, erősen beszívtam majd próbáltam a könnyeimet leállítani. Végig simítottam az ingeket és a pólókat. Egy kötött pulcsinál megálltam majd kiakasztottam és az ágyra terítettem. Levetem az egybe ruhámat és egy szál fekete fehérneműmre  felvettem a pulcsit, ami épp hogy a fenekem alá ért.
Egy kósza mosoly szökött az arcomra, majd bebújtam a takaró alá. Könnyeimet törölgetve a képet szorongatva próbáltam lenyugodni. Közben a pohár tartalma is lecsúszott a torkomon.

II 8.- Képek.

Sziasztok :) Háááááát itt a rész ♥ Remélem tetszik, nekem nagyon bejött, volt már jobb is - de ez most valahogy más hogy tetszik-. Remélem mindenkinek jó a suli, Én bevallom már most IMÁDOM ♥ Tudom hülyeség ilyet mondani, de olyan jó fejek az osztály társaim... eddig ;) :DD Nah nem dumálok, olvassatok. xPuszix *Tiffvotlam*
ui.: 12.000 oldalmegjelenítés *o* kb. így néztem ki! Imádlak titeket :) viszont a felíratkozások száma maradt 21... nem baj :) de lehetnénk többen ;)

'~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~'

***Harry***

Cuccokkal a kezemben próbáltam bejutni az ajtón. Utolsó próbálkozásomat is eljátszva, kettőt rúgtam az előttem lévő akadályba. Reméltem valaki meghallja oda bentről.
-Niaaalll! Az istenit, nyisd már ki!-kiabáltam, és már majdnem eldobtam a zacskókat, csak hogy bejussak.
-Bocsi!-tárta ki az ajtót, én pedig szó szerint be estem.
-Hagyjuk.-nevettem. Lepakoltam a konyhába, majd ledobva a dzsekim beléptem a nappali küszöbén. Szemem a bent nevetgélő társaságra fogtam és furcsán néztem rájuk.
-Hello.-köszöntem, és körben néztem az arcokon.
-Mizu?-kérdezte Calum, majd intet egyet.
-Fáradt vagyok, veletek? Hogy- hogy itt?-mosolyogtam, és lehuppantam az egyik fotelba.
-Elütjük az időt, egy kis beszélgetéssel.-nevetett Michael.
-Mivan?-nevettem én is, hisz Michael értetlenül nevetett össze vissza, és Ash felé pillantgatott.
-Ash mással ütné el az időt.-nevetett még mindig, erre a többiek is felkuncogtak. Ashton egy díszpárnát vágott a gitároshoz, és ő is elmosolyodott.
-Hogy érted hogy mással? Mit akarsz csinálni?-hoztam föl az ötletet, mivel én is untam magam egy kicsit.
-Inkább más valakivel... Harry!-bökött vállba Luke.
-Nah jó, most már mondjátok el mivan, mert tényleg nem értek semmit.-nevettem, de megpróbáltam figyelni is.
-Azt hiszem rólam van szó.- mondta egy lágy hang az ajtóból. Oda kaptam a fejem, és megláttam Őt. Azt hittem soha nem fogom látni, hogy eltűnt, kiszállt az életemből. Erre itt van, a házunkban.
-Anne?-pattantam fel, mire mindenki rám szegezte a tekintettét.
-Harry.-jött oda hozzám kedvesen és megölelt.
-Azt hittem hogy már nem is foglak látni.-szólalt meg, bennem pedig megindult az a bizonyos bizsergés mikor elváltunk egymásól.
-Hát most itt vagyok.-mosolyogtam. Mindenki furán nézett ránk, kivéve Niallt. Ő tudja hogy mi a helyzet, miért is ne tudná... ő is át élte az egészet.
-Nah akkor fiúk, este találkozunk. Remélem.-kacagott, és felkapva a táskáját az előszobába indult.
-Már mész is?-kérdeztem, mire Niall furán kezdett rám nézni. Én csak megrántottam a vállam, és elindultam Ann után.
-Este vissza térek, ne aggódj.-nevetett.-Szia.
-Szia.-mondtam halkan, és becsuktam mögötte az ajtót. Vissza mentem a nappaliba, ahol 4 fürkésző szem és egy mosolygó Niall várt.
-Ez meg mi volt?-fakadt ki Luke, majd hatalmas nevetésbe kezdett.
-Várj, már mész is... ohhh.-gúnyolt ki Michael.
-Hallod, maradj már te idióta.- és hozzá vágtam egy kezembe kerülő párnát.
-Tetszik a csaj?-oda fordultam Ashtonhoz, majd vállat vontam.
-Nem rossz.
-Hát neked aztán tényleg teljesen mindegy.-nevetett Calum.

***Anne***

Megálltam a lépcső tetején. A hajamba túrtam és egy mély levegő után könnyek gyűltek a szememben.
-Mi a frász történik itt?-kérdeztem magamtól.-Hogyan kerül ide Ashton és Harry?-legszívesebben ordítottam volna, de nem volt erőm. Haza siettem, és bedőltem a szoba ajtaján. Kutatni kezdtem és egy idő után egy nagy sóhaj keretében letekertem a Jack Daniel's kupakját majd inni kezdtem.  A földön ültem, a zene bömbölt és nem érdekelt semmi. A legfelső emeleten csak mi vagyunk így a zene nem hiszem hogy bárkit is érdekelt volna, az ajtót bezártam így senki nem fog berontani. Az első korty nem jött annyira be, nem vagyok alkoholista vagy olyan aki annyira de annyira bírja a piát.
A könnyeim folytak, de hogy miért azt még magam se tudtam. Csak jött az egész, úgy ahogy van. Idióta vagyok tudom. A földön fekve éreztem ahogy a hangfalaktól egy kicsit rezeg az egész. Mély levegőket vettem, és a 2 fiúra gondoltam felváltva.
Már vagy az egész üveget meg ittam, mikor feltápászkodtam és elkezdtem a szobám felé menni. Kinyomtam a kinti zenét, és a szobámban egy kicsit halkabban de bekapcsoltam a rádiót. Leültem az ágyra, és a fejemet támasztottam. A gyűrűt kezdtem el nézegetni az ujjamon.
-Honnan szereztelek? Kitől vagy?-kérdeztem egy halvány mosollyal, mintha válaszolna?! Kezdem azt hinni hogy bekattantam. Lehúztam az ujjamról és forgattam a kezemben, nézegettem, csodáltam. Egyszer csak a földön koppant...kiesett a kezemből.
-Ügyes vagy!-jellemeztem magam, és behajoltam az ágy alá hogy megkeressem. -Hopp itt vagy!-nyúltam be érte, de valami máson is megakadt a szemem. Egy  fadoboz. Feltettem az ágyra és kinyitottam, egy kis kulcs is volt hozzá ami a zárjában volt. Kitárva a dobozt nem láttam mást csak képeket. Képeket amiken és vagyok, Niall és a többiek. Mosolyogva néztem őket, a régi szép emlékek, amikre nem nagyon tudok emlékezni.  Aztán a kezembe került egy köteg más fajta kép, én voltam rajta és Harry. -Hogy mivan?-akadtam ki, mivel a képeken ölelgettük egymást és meg is csókolt.
-Mi a szar?-nyögtem ki, majd tovább nézegettem a képeket, egymás után lapozgattam a kezemben, és a könnyeim ismét utat törtek maguknak. Össze zavarodtam... teljesen.
-Ezt a számot pedig H. küldené egy csoda lánynak.-szólalt meg a rádióban a pasi. Én oda kaptam a fejem - hogy minek azt nem tudom- háromszorosára nyitottam a szemem, és patakokban folytak a könnyeim. Hallgattam a ZENÉT és a "közös" képeinket nézegettem.
-Miért nem mondtátok el?-suttogtam, és a szemeimet törölgettem. A zene még mindig ment a szövegétől ismét elkapott a hév és a sírást nem tudtam abba hagyni.

Amikor abba maradt a dal, a rádió zsinórját egy erős mozdulattal kitéptem a konnektorból.
-Hazugság!-kiabáltam és az üres piás üveget a kukába vágtam. A telefonom nagyon villogott az asztalon, így oda léptem és megnéztem.

" 14 nem fogadott hívás - Nialler"

-Menjetek a p*csába!-jelentettem ki és a telefont a zsebembe dugtam. A fürdőbe mentem és lemostam az elkenődött sminkem. Lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Hiába voltam piás,a  célomat tudtam el megyek arra a rohadt partitra, és kiderítem mi a franc folyik itt. Kiderítem hogy mi közöm nekem Harryhez, és miért smárolunk szinte az össze képen. 

A fiúk partija beöltözős buli lett. Mivel a kedvem nem volt az egekben, kivéve a pia miatt amitől néha nevetgéltem saját magamon - az üres szobába- így egy egyszerű ruhát választottam. Úgy is tök mindegy miben megyek, nem maradok sokáig. Mikor megnyugodtam és a pulzusom is normális lett, lebotorkáltam a szálló elé és fogtam egy taxit. A ház elé érve egy mély levegő után kezdtem csak el menni, a fejemben pedig csak egy szó visszhangozott.  Harry.